Érezted már úgy egy beszélgetés folyamán, hogy a másik magasról fütyül a határaidra, és olyan információk felől érdeklődik, amikhez voltaképp semmi köze sincs?
Nincs annyi ujj a kezemen-lábamon, ahányan és ahányszor kérdezték tőlünk fiatal házas korunkban, hogy „Na, mikor jön a baba?” „Nem akartok még gyereket?”
Próbáltuk elütni viccesen-kényszeredetten a dolgot, de aztán jöttek a bölcs megjegyzések, mint a „Nem kell várni vele olyan sokáig!”, meg a „Nem kell azt annyira túlgondolni” és a „Bezzeg ez régen nem így volt…”.
Vannak olyan dolgok, amik az adott egyénen, egyéneken, jelen esetben házaspáron kívül az égegyadta világon senki másra nem tartoznak. És a kérdések, kéretlen véleménynyilvánítások, még kéretlenebb tanácsok csak ártanak. Istennek is vannak olyan titkai, amik nem tartoznak ránk.
Ezek közül az egyik, amit pedig annyian próbáltak már megfejteni, kiszámolni – és még hányan fogják megkísérelni ezután is –, az az Ő visszajövetele, a feltámadás, végítélet, újjáteremtés ideje.
Elég világosan jelezte, hogy ez nem a mi dolgunk, helyette adott jócskán iránymutatást azzal kapcsolatban, mivel töltsük el a nekünk adatott éveket ezen a Földön.
Kérte, hogy ismerjük meg annak, aki ő valójában, engedjük közel magunkhoz, és éljünk vele közösségben.
Kérte, hogy adjuk tovább az örömhírt, mondjuk el az embereknek, Istent még egy utolsó bűnözőnek járó kegyetlen kivégzőeszköz sem rettentette vissza attól, hogy megmentsen minket.
Kérte, hogy adjuk tovább az örömhírt, mondjuk el az embereknek, Istent még egy utolsó bűnözőnek járó kegyetlen kivégzőeszköz sem rettentette vissza attól, hogy megmentsen minket.
Azt kívánta, hogy szeressük egymást úgy, ahogy Ő szeret minket.
A másik felett való ítélkezést, időpont-számolgatást, erőszakot nem kért, ellenben emberséget, elfogadást, józan gondolkodást, értelmes életet annál inkább. Itt az ideje, hogy mi is tiszteletben tartsuk Isten határait.
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése