Példabeszédek könyve 26.fejezet 12. vers
Ma minden korábbinál könnyebb „bölcsnek” látszani. Néhány elolvasott cikk, pár motivációs videó, néhány életvezetési idézet – és máris úgy érezhetjük, hogy értjük az életet. A közösségi média világa folyamatosan arra ösztönöz, hogy véleményt formáljunk mindenről. A hangos magabiztosság sokszor nagyobb teret hódít, mint a csendes tanulás.
A Példabeszédek nem az értelmes, gondolkodó embert bírálja, hanem azt, aki „bölcsnek tartja magát” – aki lezárta a fejlődés útját. Az ilyen ember nem kérdez, nem hallgat meg másokat, nem vizsgálja felül önmagát és a megszerzett információkat. Ő már „tudja”. És éppen ezért nincs nyitva előtte a változás lehetősége.
Az ostoba – bármennyire furcsán hangzik – még tanítható, ellenben azzal, aki úgy érzi, hogy ő már eleget tud, eleget tapasztalt. Az önelégültség nem a tudás kiinduló pontja, hanem annak lezárása. Van egy remek mondásunk is ezzel kapcsolatban: a jó pap is holtig tanul.
A 21. század egyik legnagyobb lelki veszélye az, hogy azt hisszük, minden tudás birtokában vagyunk. A technológia fejlődik, az információ korlátlanul elérhető, de a szív alázata nem fejlődik automatikusan ezzel együtt. Isten előtt azonban nem az számít, mennyit tudunk, hanem hogy mennyire vagyunk taníthatók.
A valódi bölcsesség mindig alázattal jár. Aki igazán bölcs, az tudja, hogy még tanulnia kell. Aki közel jár Istenhez, az nem dicsekszik a tudásával, hanem csendesen keresi az Ő vezetését.
Ma tedd fel magadnak a kérdést: tanítható vagyok még? Kész vagyok beismerni, ha tévedtem? Meghallgatom a másik embert? Engedem, hogy Isten formáljon?
Mert az igazi bölcsesség nem az, ha igazunk van – hanem ha formálható a szívünk.
Áldott napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése