Sámuel első könyvében egy magabiztos ifjút látunk.
Olyan ember tárul elénk, aki nem fél, aki erős. Mégis minden megváltozik az életében.
Olyan mélypontokra jut, hogy egyedül csak Isten marad a számára, senki más.
A való élet képeit láthatjuk a zsoltárokban.
A való élet képeit láthatjuk a zsoltárokban.
Úgy élem meg ezt a csodát, mintha egy palackba zárt üzenetet olvasnék minden nap, amit egy tengerparton találtam.
Megannyi emberi élet sorakozik fel előttünk. Minden élet más lelkivilágot, tusakodást takar.
Megannyi emberi élet sorakozik fel előttünk. Minden élet más lelkivilágot, tusakodást takar.
Olvashatunk a csüggedéstől kezdve a magabiztosságig, a gyásztól az életig, a kilátástalan helyzettől a biztos szabadulásig.
Hosszú időbe telt észre vennem egy dolgot. Mindig éreztem, hogy valamit még rejtenek a zsoltárok. Valami titokzatos, megmagyarázhatatlan erőt, ami felragyog a ma emberének is.
Tény, hogy saját életünket láthatjuk meg bennük, de ennél is erőteljesebben szólal meg az öröm és a bizonyosság a Felséges Istenben.
Tény, hogy saját életünket láthatjuk meg bennük, de ennél is erőteljesebben szólal meg az öröm és a bizonyosság a Felséges Istenben.
Választhatjuk a hűségesen szerető Urat!
Ha ezt tesszük, bátran és hittel mondjuk, bármilyen kevésnek is érezzük hitünk:
„Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.
Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.
Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”
(Zsoltárok 33,20-22)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése