Jelenések 1:9-18
Hadd elmélkedjem ezen egyszerű szavakon, és hadd nézzek bele, hosszan és elcsendesedve, mérhetetlenül mély egyszerűségük csodálatos mélységébe. Egy idős vidéki bácsi mondogatta nekem, hogy megerősítené a szememet, ha jó hosszan mély kutakba néznék. És minden bizonnyal megerősíti a szívem szemét, ha ilyen kutakba tekintek bele jó alaposan.
„Én vagyok az Élő.” Milyen csodálatos átalakulás ment végbe Dr. Dale életében annak hatására, hogy egy nap, a dolgozószobájában ülve megvilágosodott számára – úgy, mint még soha azelőtt –, hogy Jézus Krisztus él! „Krisztus él!” – ismételgette újra és újra, míg e hangos szavak harsona-zenéje szíve minden zugát betöltötte. „Krisztus él!”
„Pedig halott voltam.” Igen, az Úr végighaladt a halál sötét helyén. Lábnyomok maradtak ott hátra, és ezek magának a Győztes Úrnak a lábnyomai, végig az út mentén. „Krisztus nem vezet engem sötétebb helyiségbe, mint amelyen Ő már keresztülhaladt.”
„És íme, élek örökkön-örökké!” „Jézus legyőzte a halált, és annak minden erejét.” A halál soha többé nem fog már múlékony trónján hencegni. Ereje megtört; „fullánkja” elveszítette a mérgét; a látszólag mindenevő szájából tovatűnt minden dicsekvés! „Ó, sír, hol van a te győzelmed?”
És itt van számomra az Örömhír: „Mert Én élek, ti is élni fogtok!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése