Ámde Krisztus feltámadott! -1 Korinthus 15:12-26
„Ha pedig Krisztus fel nem támadott…” Ez a legszörnyűbb „ha”, amely csak bekerülhet az emberi értelembe. S ha el tudja érni, hogy ott szállásra találjon, és foglalkozzanak vele, akkor a hatása az lesz, hogy a lélek legszebb reményei mind úgy elszáradnak, mint azon zsenge hajtások, amiket a csípős fagy megdermeszt. Nézd csak, hogyan száradnak el…
„Hiábavaló a ti hitetek…” Ekkor a hitünknek nem lenne több ereje és tartóssága, mint Jónás bokrának. Sőt mi több, soha nem is lenne igazán élő és hathatós. Csupán szánalomra méltó téveszme lenne – gyönyörű, de oly’ üres, mint egy buborék, ami aztán szét is pukkad az arimátiai József sírjánál, ahová az Urat temették.
„Még bűneitekben vagytok….” A megbocsátás reményére és az Istennel való megbékélésre is végzetes csapás zúdulna, és nem maradna más, csak „az ítéletnek valami félelmes várása”. A végzet mindvégig ott rejtőzködne a hazugságok kidíszített színfala mögött, és egészen a keserű végig üldözne bennünket.
„Minden embernél nyomorultabbak vagyunk…” Az öröm lehullana és meghalna, mint egy halálosan megsebzett pacsirta. A dal tovatűnne szívünkből. Szent hellyé pedig egy sír válna…
“Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!” Igen, hadd fejezzem be ezzel az igével! Ez hozza el a lelkembe a reggelt és a dallamokat, és olyan szent örömöt ad, melynek vége sohasem szakad!
„Hiábavaló a ti hitetek…” Ekkor a hitünknek nem lenne több ereje és tartóssága, mint Jónás bokrának. Sőt mi több, soha nem is lenne igazán élő és hathatós. Csupán szánalomra méltó téveszme lenne – gyönyörű, de oly’ üres, mint egy buborék, ami aztán szét is pukkad az arimátiai József sírjánál, ahová az Urat temették.
„Még bűneitekben vagytok….” A megbocsátás reményére és az Istennel való megbékélésre is végzetes csapás zúdulna, és nem maradna más, csak „az ítéletnek valami félelmes várása”. A végzet mindvégig ott rejtőzködne a hazugságok kidíszített színfala mögött, és egészen a keserű végig üldözne bennünket.
„Minden embernél nyomorultabbak vagyunk…” Az öröm lehullana és meghalna, mint egy halálosan megsebzett pacsirta. A dal tovatűnne szívünkből. Szent hellyé pedig egy sír válna…
“Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!” Igen, hadd fejezzem be ezzel az igével! Ez hozza el a lelkembe a reggelt és a dallamokat, és olyan szent örömöt ad, melynek vége sohasem szakad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése