Az irgalmas Szamaritánus 7. rész
(Lukács 10, 30-37)Elmondhatjuk Khrüszosztomosszal, hogy a bor a szenvedés vére, az olaj a Szent Szellem kenete.
A sebek bekötözésében megfigyelhetjük, hogy a szentségekről gyakran úgy beszéltek a korai egyházban mint a lélek sebeinek kötöző szalagjairól.
Augusztinusz ezt mondja: "Ez a gonosz örökké buzgó forrása a szívben." Amikor látjuk a szamaritánust haladni saját állata mellett, amelyre ráhelyezte a sebesült embert, Őrá emlékezünk, Aki értünk lett szegénnyé, hogy szegénysége által gazdagok lehessünk.
A vendégfogadóban a Gyülekezet képét láthatjuk, ahol a lelkek gyógyítása folyik.
A Szentírás gyógyításként beszél Krisztus munkájáról (Malakiás 4,1; Hóseás 14,4; Zsoltárok 103,3; Máté 13,15).
Ha a szamaritánushoz hasonlóan nincs mindig testileg jelen azokkal, akiknek gyógyítását elkezdte, kegyelméből mégis bőségesen gondoskodik rólunk távolléte idején.
Amint a szamaritánus pénz adott a fogadósnak ezekkel a szavakkal: "viselj rá gondot", ugyanígy az Úr Jézus ezt mondta Péternek és benne minden apostoltársának, miután először gazdagon felruházta őket munkájukra: "Legeltesd az én juhaimat..."
Mindazokat, akik őket követik, szintén megbízta az igazság gazdagságával, hogy kifejtsék Isten titkait népének egészségére és üdvösségére.
Mint amikor a szamaritánus ezt mondta a fogadósnak: "ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked", ugyanígy az Úr is megígérte, hogy az érte végzett munka nem lesz hiábavaló (1Péter 5,2; 4).
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése