Az irgalmas Szamaritánus 6. rész
(Lukács 10, 30-37)Az utazó akkor a megszemélyesített emberi természet vagy Ádám mint az emberiség képviselője. Távozott Jeruzsálemből, a mennyei városból, és haladt Jerikó felé, az átok alatt lévő városba (Józsué 6,26).
De amint vágyait a világ felé fordítja, a rabló és gyilkos hatalmába esik (János 8,44), aki megfosztja eredeti igazságától és súlyosan megsebesülten hagyja hátra, minden bűne mély sebbé válik, amiből lelkének vére szivárog. Mégsem teljesen halott.
Amikor az angyalok elbuktak, saját akaratukból döntöttek, nem külső kísértés hatására, ezért nem lehetséges nekik a megváltás. De az ember "félholt"; még mindig öntudatánál van.
A gonosz nem javát munkálja, bármilyen kevéssé képes is ellenállni a kísértésnek.
Még mindig úgy érzi, mintha elvesztett volna valamit, és olykor nagyon vágyik az után, ami elveszett. Ami saját erejét illeti, hogy segítsen önmagán, állapota elkeserítő, de nem akkor, amikor kézen fogja az isteni orvos.
Ki más, mint Ő adhatja vissza neki azt, ami elveszett? Vajon megteheti ezt a törvény?
"Ha olyan törvény adatott volna, mely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás." (Galata 3,21) A pap és a lévita - a törvény és az áldozat - egyformán erőtlen a segítésre.
Gillebert mondja: "Ábrahám el ment mellettünk, mert ő maga megigazult az eljövendő személyben vetett hitben.
Mózes elhaladt mellettünk, mert nem kegyelmet adott, hanem törvényt.
Áron pap elment mellettünk, és felajánlott áldozataival képtelen volt megtisztítani a lelkiismeretet a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk.
A patriarchák, próféták és papok elmentek mellettünk.
Csak az igazi szamaritánus indult meg együttérzéssel és öntött olajat, vagyis önmagát a szívünkbe, megtisztítva minden szívet hit által" (Róma 8,3). Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése