Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Alfred Christlieb -

Elizeus pedig ezt látva így kiáltott: Édesatyám! Édesatyám! Izrael szekerei és lovagjai! (2.Kir 2,12)

Illést életében gyakran félreismerték és rágalmazták. Akháb egyszer "Izrael megháborítójának" nevezte, mint aki szerencsétlenséget és pusztulást hoz az egész népre. Jézabel nyilvánosan kijelentette, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kivégezteti, amiért megölte a Baál-papokat. Hogyan szidalmazhatták a nép között is! Az az ítélet azonban a döntő, amit életének végén mondtak ki róla; ez maradt meg az emberiség emlékezetében.

A próféta saját szolgája és segítsége mondta ezt ki, az az ember, aki hosszú időn át együtt élt mesterével, jól megfigyelhette és mindenkinél jobban megismerhette. A legközelebbi környezetéből való embernek a véleménye többet ér és jelent, mint a távolállók dicsőítése.

Elizeus Illés után való kiáltásában összefoglalja, hogy mit jelentett neki a távozó: számára nem valami kényúr volt, hanem lelki apa. Elizeus úgy érezte, hogy Illés elmenetelével árván maradt. Az egész nép számára a hazatért bizonyságtevő védőerő volt.

Mint ahogy a szekerek és lovagok biztonságot jelentettek az országnak a külső ellenség ellen, ilyen védőerő volt Izrael számára Illés. Imádsága és bizonyságtétele feltartóztatta a nép pusztulását és megőrizte az országot.

A mesterétől való elválás mély fájdalmat jelentett Elizeusnak. Megszaggatta ruháját, de belső lélekjelenlétét nem vesztette el.

A próféták fiai naphosszat keresték Illést és ezt kiáltották: "Hol van Illés"?

Elizeus azonban így szólt: "Hol van az Úr, Illés Istene"? - és megtapasztalta azt a hatalmat és azt a hűséget, amit a mestere.