2016. július 24., vasárnap

Mindennap az Ige fényében- ISTEN ÉS AZ ÁLLAMHATALOM

Andrew Kuyvenhoven -

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 13,1-7 


 

1 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. 2 Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. 3 Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: 4 mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. 5 Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. 6 Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. 7 Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincsen hatalom mástól, mint Istentől."
(Róm 13,1)

A Rómaiakhoz írt levél tanulmányozóit mindig meglepi, hogy bibliai szakaszunk, mely az evilági kormányokról szól, benne van egy, az új életről és az új világról írt könyvben.
Ezáltal Isten azt mondja el nekünk, hogy a jelenvaló világ az ő irányítása alatt marad mialatt kidolgozza üdvtervét. És éppen a te politikai kormányzatod az egyik útja-módja annak, ahogy Isten gyakorolja világ feletti uralmát. "Mert nincsen hatalom mástól, mint Istentől."
Ma alig van valaki, aki el tudja olvasni azt az alapelvet, hogy minden hatalom Istentől van, anélkül, hogy egy sereg "de" vagy "azonban" elnevezésű ellenvetést ne szegezne szembe. Túlontúl általánosnak és egyszerűnek látszik. És valóban egyszerű. Ebben a hét versben nem olyan fejtegetés áll előttünk, amely az összes, a kormányzatot illetően felvethető kérdést feszegeti, mint pl. a felelősségre vonhatóság, az engedelmesség és engedetlenség kérdése, stb.
Az alapvető elv azonban egyszerű és egyenes: Isten uralkodik a kormányok által. A kormányzók Isten szolgái az állampolgárok javára. Az állampolgárok kötelesek engedelmeskedni a kormányzóknak, mert Istennek úgy tetszik, hogy általuk uralkodjék. Ami a keresztyéneket illeti, számukra a kormánynak való engedelmesség az Isten iránti tisztelet ügye. És ha ezt az alapvető elvet nem tisztelik, a közösségi élet lehetetlenné válik.
A keresztyén közösség nem jut előbbre a keresztyén életben, ha nem hajlandó Istent tisztelni azáltal, hogy engedelmeskedik a kormánynak. Ennek az engedelmességnek meg kell mutatkoznia abban, ahogy kormányzóinkról beszélünk, ahogy engedelmeskedünk a közlekedési szabályoknak, és ahogy kitöltjük az adóbevallást. Ha nem tudjuk Istent ezekben a dolgokban tisztelni, Isten nem tud bennünket használni a nagy dolgokban.
Itt tehát egy nagyon általános szabály van: "Nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. "Engedelmességünk egy olyan elméleten alapul, amelyik nem tűr kivételt.
A bűnös ellenállás (nem a törvényes ellenállás!) lázadás Isten ellen. Amikor Isten gyermekei engedelmeskednek kormányaiknak, megmutatják, hogy tisztelik Istent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése