2016. július 24., vasárnap

Napi Gondolatok-A Húsvét valódi üzenete

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszett embereket, és megmentse őket. (Lukács Evangéliuma 19:10)

 

krisztus
Mai világunkban egyre kevesebben ismerik a Húsvét valódi jelentését és jelentőségét. Kívánnak egymásnak boldog nyuszit, locsolkodáshoz kötik össze ezeket a napokat, miközben a valódi tartalomról nincs tudomásuk.
Egy kereszténynek kötelessége elmondani annak, aki nem tudja, hogy megismerhessék az elveszettek azt az áldozatot, amit hozott értünk. Mindannyiunkért, mindezt önzetlen szeretetből.
Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem (János Evangéliuma 12:47)
Mikor Isten megteremtette az eget és földet, amikor életre hívta az embert, akkor még minden jó volt. De jött a bűn, jött a kígyó és az ember engedetlen lett, így behozva a bűnt a világba, megfertőzve ezzel nem csak magát, de a jövő nemzedékét is. A bűn zsoldja a halál – mondja a Biblia. Nekünk, bűnösöknek, akik nem csak tettel, de akár szájjal és gondolattal is minden nap tömegével követünk bűnt, a halál – nem a testi halál, hanem Istentől végleg elszakítva, örök kínban létezni, mivel Isten azzal tette különlegessé az embert, különböztetve meg a többi élőlénytől, hogy halhatatlan lelket adott neki – lett volna a büntetésünk, de Isten jósága és mérhetetlen szeretete ezt nem hagyta, így emberré lett, megüresítette magát, szolgává lett, hogy kifizesse mindenki helyett ezt az árat.
A bűntelen halt meg a bűnösért.
Jézus Krisztus 33 évet élt a Földön emberi formában és egyetlen egyszer sem, még gondolatban sem követett el bűnt! Még akkor sem, amikor leköpték, megalázták, a saját édesanyja előtt pucérra vetkőztették, megkorbácsolták úgy, hogy a bőre levált a testéről, a fején lévő tövis korona mélyen fúródott a bőre alá, még akkor is a bűnös emberért könyörgött az Atyához:
Jézus pedig így könyörgött: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.(Lukács Evangéliuma 23:34)
A Húsvét a halálról, az Istentől való elszakadásról, a feltámadásról és a kegyelemről szól. Kegyelem, mert nem nekünk kell ezt elviselni, ha kérjük a kegyelmet. Csak kérni kell! Mert Jézus él és szeret mindenkit. Gyógyítani és üdvözíteni akar. Eltörli a bűneinket és a sebzett szívet örömmel tölti meg bánat és keserűség helyett. Vád helyett szeretettel vesz körbe, azzal a szeretettel, ami által felment helyettünk a keresztre és meghalt, pedig az a mi helyünk volt, nekünk kellett volna ott lenni.
A Húsvét nem a nyúl ünnepe. Nem a piros tojásé, ezek egyszerű emberi hagyományok. A hagyomány pedig nem ünnep! A Húsvét Jézus vérébe csomagolva hozta el nekünk a kegyelmet és az üdvösséget. Csak kérni kell. Ő zörget az ember szívén, elég kinyitni neki az ajtót. Ő szeretni akar minket és ezt bizonyította, mert mennyből alászállva vett fel szolgai formát és szeretett, szeretett, szeretett még a kereszten is, pedig a testét megkínozták, és ő mégis ránk gondolva viselte el, végig benne maradva a szeretetbe!
Tegnap nagypéntek volt. E napon feszítették meg Krisztust. A zsidók átadták, a rómaiak, bár Pilátus ártatatlannak mondta, kínzás után megfeszítették. Déltől három óráig sötétség borult a világra, 3 órakor pedig Jézus átadta lelkét az Atyának. Önként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése