2016. július 31., vasárnap

Isten műhelyében- A tulajdonképpeni ellenség


Carl Eichorn -

"Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak. " (Ef 6, 12)

 
Az Ószövetségben Isten népének külső, látható ellenséggel kellett harcolnia: a Kánaánban és körülötte lakó népekkel. Az Újszövetség népének láthatatlan ellenséggel van dolga. Végső fokon harca a Sátán és a sötét hatalmak ellen irányul. Eredetileg az lett volna az ember rendeltetése, hogy legyőzze a Sátánt és visszaszerezze Istennek a földet, amit a Sátán megrontott. Ehelyett a Sátán győzte le az embert és ismételten győzött felette, amíg az asszony magva, a második Ádám, Jézus Krisztus, aki erősebb, le nem győzte az erőset és zsákmányát el nem vette tőle. Most Jézus győzelmének erejében nekünk is győznünk kell a Sátánon, de végül is Isten bénítja meg és kapcsolja őt ki teljesen.

Az óember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja. Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell. Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése