2016. július 23., szombat

Isten műhelyében-Lelki mámorosság

Carl Eichorn -

"A részegek éjjel részegednek meg. "(1 Thess 5, 7) 


 
Amíg az ember az Istentől való elszakadottság éjszakájában él, olyan, mint aki mámoros. Nem látja világosan a dolgokat, nincs józan ítélőképessége. Elfeledkezik mindenről, ha elkapja a harag, vagy a kívánság fellobban benne. Nem gondol a szomorú következményekre, sem súlyos felelősségére. Engedi, hogy magával ragadja a mámor, és a pusztulásba rohan. Ha azután már késő, akkor fájdalmas kijózanodással ébred rá a valóságra. Éppen így ködösít el a gond is. Rémületbe hajt, úgy hogy az ember nincs is igazán magánál. A gőgösség, elbizakodottság is olyan mint a köd, körülfogja a lelket. Az ember önmagával van eltelve, álmodozik a saját nagyságáról, ügyességéről és kiválóságáról. Önmagával kapcsolatban elvesztette józan ítélőképességét. Hamis lélek csapja be, a hízelgők csak fokozzák rossz állapotát, annyira, hogy szinte a talajt is elveszti a lába alól. - Néha egy egész népet elfog a gőg. A jelszavaknak félelmetes hatalmuk van, mégha nincs is bölcsesség bennük. A korszellem szinte varázslatos igézete alatt tartja az emberek lelkét.

A Biblia lerántja a leplet mindenről és megmutatja az ilyen mámorosság sátáni eredetét. A démoni hatalmak egész tömegeket elvakíthatnak és majd isznak Isten haragja mámoros kelyhéből, aki odaadja őket a sátáni befolyásnak, hogy napról napra a tévelygést tartsák igazságnak és a gonosztettet erényként dicsőítsék.

Csak egy mód van rá, hogy kijussunk a lelki ittasság állapotából: az igazság Igéje! Aki hallgat rá, józanná lesz. Az Igében a Szentlélek munkálkodik és ha Ő befolyásolhatja az embert, akkor az magához tér, világosan és értelmesen gondolkodik, mint az a megszállott, aki azután Jézus lábainál ült, miután meggyógyult (Lk 8, 35). A világ ugyan az igazi hívőt rajongónak, túlzónak és józantalannak tartja, de valójában a világ szelleme teszi az embert bolonddá és rajongóvá. Önmaguktól várnak mindent, azt hiszik, hogy felfelé haladnak, holott lefelé zuhannak. Azt remélik, hogy az emberiség a külső körülmények megjavítása által is megteremtheti a boldogság állapotát, megtérés és a gondolkodás megváltoztatása nélkül is. Úgy vélik, az emberek csak azért rosszak, mert rosszul megy a soruk. Mindez józantalanság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése