2016. július 22., péntek

KENNETH COPELAND- A hit egysége

És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére. - Efézus 4:11-13



Míg mindnyájan eljutunk a hit egységére.
Ez az igevers egyszerűen a következőt jelenti: ha igazán erőteljesek akarunk lenni Isten királyságában, ha fenyegetés akarunk lenni az ördög számára, akkor fel kell növekednünk – mégpedig együtt.
Nem elég csupán néhányunknak felnövekedni, és azt mondani mindenki másra, „nem elég jó”. Ez nem így működik. Egymásnak tagjai vagyunk. A Biblia egy testnek nevez bennünket… Krisztus testének.
Hadd mondjak egy példát. Amikor elkezdtem Isten kijelentéséről tanítani a gyarapodás törvényeivel kapcsolatban, hihetetlen támadásokat kaptam. Prédikátorok kezdtek el hívogatni, és ízekre szedtek, többek között azért, mert nem kértem kölcsön pénzt senkitől. Végül Isten azt mondta nekem, amikor imádkoztam: „Ne taníts többet a gyarapodás törvényeiről, amíg nem szólok neked.”
„Miért nem?” kérdeztem.
„Mert viszálykodás zajlik a testben,” válaszolta Isten. „Más prédikátorok dühösek rád, és viszálykodnak a tanítás miatt.”
Nem ismerték fel, hogy az a szint, ahol megrekedtek, mindannyiunkra hatással volt. Nem ismerték fel, hogy én sem tudok továbbmenni, és nem tudok a gyarapodás további törvényeiben járni, amíg Krisztus Testének többi tagja nem jön velem.
Nem egymagunkban élünk. Nem tehetek semmit úgy, hogy az hatással ne lenne rád. Te sem tehetsz semmit, ami ne lenne hatással rám. Isten kötött bennünket össze, de nekünk kell tenni azért, hogy egységben maradjunk (Efézus 4:16). Csak együtt növekedhetünk fel!
Tanulj meg szeretetben járni. Ne különülj el, ne zárkózz el. Táplálkozz naponta az Igével, és bátorítsd a testvéreidet azáltal, hogy őket is táplálod, így mindannyian eljutunk az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.”
Igei olvasmány: 1 Korinthus 12:13-28

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése