2016. július 19., kedd

Mindennap az Ige fényében-AZ ARANYLÁNC


Andrew Kuyvenhoven -

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 8,28-30 


 

28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 
29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 
30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

"Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette."(Róm 8,30)

Kezdjük az "elhívással". Isten elhív valakit az evangélium szavával. Megszólítja azt a valakit Igéjével és Lelkével. Isten azt mondja neki, hogy bánja meg bűneit és higgyen a Jézus Krisztusról szóló evangéliumban.
Nagyon valószínű, hogy Isten hívása eljutott hozzád is. Talán egy szülő vagy egy igehirdető, esetleg egy tanító közvetítésével ért el téged, de tudtad, hogy maga a mindenható Isten tette rád kezét és mondta: "Az enyém vagy."
Isten soha senkit nem véletlenül, rögtönzötten vagy találomra hív el. Lehet, hogy mi így cselekszünk. Az emberek mondhatnak egy valamit ma és elfelejthetik holnap. De a következetesség, hűség és megbízhatóság, melyek oly ritkák az emberek között, Isten örök tulajdonságai.
Így hát amikor Isten elhívott minket, ez az egy tette csak az egyik láncszemét képezte az események aranyláncának, mely aranylánc az örökkévalóságtól az örökkévalóságig ér.
"Eleve elrendelte ... el is hívta ... meg is igazította ... meg is dicsőítette." Ez az aranylánc. A lánc mindkét vége a mi látóhatárunkon túl van rögzítve. Egyik végének ez a neve: eleve elrendelve. Ez azt jelenti, hogy mielőtt mi ismertük őt, ő ismert bennünket. Mielőtt mi döntöttünk, Isten már döntött. Mielőtt mi szerettük őt, ő szeretett minket. És ez a láncszem az örökkévalóságban van megerősítve.
A következő két láncszemet az időben megismerhetjük, és megtapasztalhatjuk. Ez Isten elhívása és felmentő ítélete. Elhívva és megigazítva. Nevünkön szólít, s aztán részesít minket Krisztus igazságában.
Az utolsó szem letörhetetlenül össze van kapcsolva az előzőekkel. Ez pedig a mi dicsőségbe való befogadtatásunk. És jóllehet ez az utolsó láncszem ismét látóhatárunkon túl van, olyan biztos, mint maga Isten.
Az evangélium hívása tehát elért téged. Biztos vagy abban, hogy magától Istentől jött. Akkor azonban egész életedet felöleli a Megváltó szuverén munkája. Semmiféle "véletlen" nem történhet veled az úton. Isten kétségtelenül elvezet a végső célig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése