2016. július 8., péntek

Isten műhelyében-A szent élet a Szentlélektől származik

Carl Eichhorn-

 "Lélek szerint járjatok és a test kívánságait véghez ne vigyétek. " (Gal 5, 16)   



Ha a Szentlélek munkáját figyelembe vesszük, még világosabban látjuk, hogy megszentelődésünk teljesen isteni alapon nyugszik. Test vagy lélek; a velünk született gyenge, bűnös természet, vagy az új természet és isteni erő, amivel a Szentlélek ajándékoz meg - két hatalmas ellentét. Amíg nincs új lelki életünk, nem tudunk úrrá lenni a bűn felett és Isten akaratát sem tudjuk véghezvinni. Még ha akarjuk is a jót, hiányzik a véghezvitel; jó szándékunkat mindig keresztezi valami. A bűn az a törvény vagy megkötöző hatalom, ami alatt állunk (Róm 7, 23). Csupán a Krisztusba vetett hit által ural minket a Szentlélek, és mint új törvény jelentkezik a bűn törvényével szemben (Róm 8, 2). Ezzel az új belső hajtóerővel győzhetjük le a test indulatait. Azelőtt a bűn szomorú kényszere alatt álltunk, most új, szent kényszer érvényesül. A test a maga bűnös hajlamával és szenvedélyével még érvényesülni kíván, bár megfeszíttetett Jézussal. Mert akik hisznek benne, azok a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (Gal 5, 24).

A Lélek a test ellen törekedik, a test pedig a Lélek ellen. Hála Istennek, nem vagyunk többé adósok, hogy engedelmeskedjünk a testnek (Róm 8, 12). Engedjük hát, hogy a Lélek kormányozzon minket. "A Lélek a test ellen törekedik, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok." A Lélek ellenáll, hogy bűnös önfejűségünk érvényre ne jusson (Gal 5, 17-18).

A mi dolgunk, hogy a Szentlélek munkájának helyet adjunk és engedelmesen alárendeljük magunkat neki. Hogyan uralkodhat bennünk? Ő nem zsarnok, aki erőszakoskodik; nekünk kell meghallanunk intését, figyelmeztetéseit és engednünk kell az Ő szelíd és mégis erős ösztönzéseinek. Isten a Szentlélekben nyújtja nekünk az erőt, de nem tudja és nem akarja levenni rólunk az engedelmességet. Ez a mi dolgunk és az is marad. Ha restség és hűtlenség által nem szomorítjuk meg vagy nem űzzük el a Szentlelket, hanem sokkal inkább a Megváltónak való határozott hitbeli átadással teljes hatalmát kifejtheti bennünk, akkor lesz a gyümölcs: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, szívesség, hűség, szelídség, mértékletesség. Jól figyeljük meg: mindez az Ő gyümölcse! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése