2016. július 12., kedd

Kenneth E. Hagin - Azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem!

,,Lõn pedig egy napon, hogy beméne a hajóba Õ és az Õ tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulának. De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben voltak. És hozzámenvén, felkölték Õt mondván:
Mester, Mester, elveszünk! Õ pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait;
és megszûnének, és lett csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek?,,

—LUKÁCS 8,22–25.

John A. Dowie Skóciában, Edinburgh-ban született és fiatal korában Ausztráliába költözött. Egy kongregacionalista gyülekezet pásztoraként élt ott, Newton városában, amikor 1875-ben egy szörnyû járvány söpört végig az ország részen. Ez alatt a járvány alatt kapott elõször Dowie világosságot az isteni gyógyításról és a hívõknek adatott hatalomról. 

Olvastam, hogy egyszer azt mondta: „Tizennégyszer keltem át az óceánon hajóval. A tizennégy átkelés alatt sokszor tört ki vihar. Minden alkalommal úgy cselekedtem, ahogy Jézus: megdorgáltam a vihart. És az minden egyes alkalommal megszûnt.” 

Dowie tudta, hogy Jézus azt mondta: „Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a
cselekedeteket, amelyeket én cselekszem…” Tudta, hogy össze van kapcsolva Istennel. 

Te és én ugyanannyira össze vagyunk kapcsolva Istennel, mint Dowie vagy bárki más.

Megvallás: Én hiszek Jézusban. Én is meg tudom cselekedni azokat, amiket Jézus cselekedett itt a földön. Jézus azt mondta, hogy én képes vagyok erre, ezért képes is vagyok rá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése