Ézsaiás könyve 26. fejezet 3-4,vers
Nem tudom, Kedves Olvasó, hogy vagy vele, de én nem szeretem a bizalomjátékokat.
Tudod, azt a fajtát, amikor állsz, és becsukott szemmel hanyatt kell dőlnöd, remélve, hogy a társad megtart. Vagy azt, amikor bekötött szemmel hagynod kell, hogy a másik vezessen.
Az pedig már végképp a komfortzónámon kívül esik, amikor még mindig bekötött szemmel kell közlekedned úgy, hogy a társad nem kézen fogva vezet, hanem csak ott megy melletted, és szóban ad tanácsokat, merre lenne érdemes menned, vagy merre nem, mert nekicsapódsz a falnak.
Kimondottan nehezen viselem, ha nem látok, de talán ezzel nem vagyok egyedül.
Szeretem a szemeimmel érzékelni a körülöttem lévő világot, tisztán látni az utat, legyen szó a mindennapos közlekedésről, vagy az életem folyásáról. Szeretem tudni, mire számíthatok, és ki nem állhatom a kérdőjeleket, a bizonytalanságot. Jól ismert vendégként időről időre ott látom a kanapémon az aggódást és a kétségbeesést, és van úgy, hogy nehéz átadnom a gyeplőt annak,
Aki pedig sokkal jobban ismeri nálam a dolgok miértjét.
A ma reggeli ige így pedig egy különleges kihívásként is hangozhat a szeretetteljes bátorítással együtt. Bízzunk az Úrban! Engedjük, hogy Ő Isten legyen az életünkben, ne csak egy utolsó utáni lehetőség, egy összeszorított fogsoron átsziszegő „uramirgalmazz”, egy legvégső fűszál, amikor már az összes próbálkozásunk kudarcot vallott.
Legyen Ő az első, akihez fordulunk, akinek feltárjuk a szívünket, és akinek átengedjük a kormányt, mi pedig szorosan ölelve derekát tartsunk ki, és bízunk abban, hogy tudja, mit csinál.
Ma reggel Isten hív minket arra, hogy ismerjük meg még közelebbről Őt, és így kapaszkodjunk felénk nyújtott kezébe, kimondva őszinte hittel: „Legyen meg a te akaratod!”
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése