💥Reggeli dicséret🌹

Istentől jön minden, ami jó

„💞Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, 

és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”

Jakab 1:17

Az életben sokféle dolog történik velünk. Egyeseket jónak, másokat rossznak ítélünk. 

Általában az örömmel, egészséggel, jó közérzettel, vagy anyagi biztonsággal járó eseményeket jónak, míg ezek ellenkezőit rossznak ítéljük. Amikor megítélésünk szerint jó dolgok történnek velünk, úgy érezzük, Isten velünk van, amikor ennek ellenkezőjét éljük meg, gyakran úgy kiáltunk fel, hogy miért hagyott el bennünket Isten!

Biztos, hogy Isten elhagyott bennünket, amikor kellemetlen, nehéz dolgok történnek velünk?

A Bibliát olvasva felismerjük Isten végső szándékát, amit így olvashatunk Pál apostol egyik levelében: „Aki [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” 

(1Timótheus 2:4). 

Isten végső szándéka az, hogy megismerve Őt örök életet nyerjünk. 

Vagyis az Úr előtt nem az a legfontosabb kérdés, hogy itt, ezen a földön mennyire kényelmes az életünk, hanem az, hogy az öröklétre felkészüljünk! 

Ebbe pedig belefér némi kényelmetlenség, teher, szomorúság is. 

Ezt már Pál apostol is felismerte: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Korinthus 4:17).

 Tudnunk kell, hogy amit az Úr az életünkben megenged, az csakis és kizárólag épülésünket, megjobbításunkat szolgálja. 

Azt a célt, hogy felkészüljünk Isten országára. A római levélben így olvashatunk erről:

 „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róma 8:28). 

Más fordítás szerint: „minden együtt munkálkodik a jóra”. 

Egy keresztény otthonban a falra függesztve a következő feliratot találtam: „Tudd, hogy ami veled történik, az előbb Isten elé került”.

„Testvérem, ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétséggel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellent sugallatainak! Ne kételkedj Jézusban, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki. Egy pillanatra se szomorítsd meg együtt érző Megváltódat a kételyeiddel! 

A legmélyebb érdeklődéssel követi a mennyei ösvényen való előrehaladásodat. 

Látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel kíséri eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet… 

Nem imádkozunk eleget és még akkor is takarékoskodunk a köszönettel. Sokkal erőteljesebbek lennének imáink, ha Isten szerető gondoskodása nyomán több hála és dicséret visszhangoznék bennünk.”

 (Ellen Gould White: Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, pp.114, 119.)