2024. szeptember 30., hétfő

Mekkora árat fizetnél?🌹

,,💞Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! 
Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.,, Máté evangéliuma 16.fejezet 24-25.vers

Mindennek meg van az ára! – ismerős mondat, ugye? 
Minél nagyobbnak tűnik az elérni kívánt cél, annál nagyobb árat kell fizetni érte. 
Jézus minden emberi célt felülmúlt és ennek még annál is magasabb volt az ára. 
Vajon nekünk mekkora árat kell fizetni?

Jézus ezen a ponton kezdi el nyíltan felvállalni, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. 
Minden szava egyfajta prófécia is, amely kifejti, hogy nem csak az tartozik hozzá messiási küldetéséhez, hogy feltámad a halálból, hanem az is, hogy ismeri az utat, 
amit a halálig meg kell tennie és az azon tovább vezető utat is. 

Többeket magával ragad a tömeg gondolkodás módja és a közeli tanítványi körben is akad olyan, aki nem tudta összeegyeztetni a halált a Messiás küldetésével. 
Az egyik tanítvány fölényesen még rendre is utasítja Jézust, amikor messiási küldetésének erről az oldaláról szól. Jézus viszont határozottan érzékelteti, 
hogy a szavak mögött rossz gondolatok és érzések húzódnak meg, amelyek emberi oldalról közelítik meg a kérdést. 

Jézus küldetése túl nő az emberi gondolatokon és tanítványainak ezt a tényt kellett elfogadni és amennyire lehetett megérteni. 
Jézus azt akarta megértetni a tanítványokkal, hogy az ő útja, lehet akár az ő személyes fejlődésük útja is, amely nem jár együtt feltétlenül a kereszthalállal
 (bár néhányan fájdalmas halált haltak), de az értékítéletük, az isteni gondviselésbe való kapaszkodás vagy akár az önmegtagadás magatartása szerepel a repertoárba.

Úgy tűnhet, hogy Jézus valami nagyon bonyolult dolgot kér a tanítványoktól és tőlünk is. 
A valóság azonban teljesen más, hiszen az igazán nagy árat ő már megfizette. 
A mi fizetségünk abban áll, hogy felismerjük az életünk értékét és ehhez mérten döntünk, fejlődünk és alakulunk. 
Ha megértjük az életünk értékét, akkor semmi sem olyan drága, hogy megmentsünk azt főleg, ha az örök életről van szó.

Áldott napot!

(Pörneki-Csomó Hajnalka)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése