Jézus példázatai
A könyörtelen szolga 1. rész
(Máté 18, 23-35)
A könyörtelen szolga 1. rész
(Máté 18, 23-35)
Khrüszosztomosz megjegyzi, hogy amikor Péter (21. vers) a hetes számot említette abban a vonatkozásban, hogy a sértő testvérnek ennyiszer is meg kell bocsátani, bizonyára azt gondolta, hogy valami nagyot tesz. Ez a hét néggyel több annál, mint amit a zsidó tanítok parancsoltak. A megbocsátás háromnál nem több kötelességét az Ámos 1,3 és 2,6-ra, valamint a Jób 33, 29-30-ra alapozták. Már benne volt Péter elméjében a szeretet új törvényének tudata, amit Krisztus hozott a világba jóllehet homályosan, mivel lehetetlenségnek tartotta, hogy a szeretet valamikor legyőzheti a gyűlöletet. Magában a kérdésben azonban volt egy alapvető tévedés, mert megbocsátanunk korlátot állítva azt sejtette, hogy az ember a megbocsátásban feladja a jogot, amit bizonyos körülmények között gyakorolhatna. E példázat világossá akarja tenni, hogy amikor Isten felszólítja királyságának egy-egy tagját a megbocsátásra, akkor nem arra hív fel, hogy tagadja meg jogát, hanem arra, hogy most már gyakorolhatja jogát abban a kérdésben. Amikor kéri és elfogadja a bűnbocsánatot, akkor önkéntelenül is megfogadja, hogy ugyanazt gyakorolja ő is. Ámen!
*************************
Jézus példázatai
A könyörtelen szolga 2. rész
(Máté 18, 23-35)
"Ezért, hogy jobban megértsétek amit mondok, hasonló a mennyeknek országa egy királyhoz, aki számadást akar tartani szolgáival." Ez az első példázat, amelyben Isten úgy jelenik meg, mint király. Mi vagyunk a szolgák. Érthető, hogy ez nem a végső számadás, hanem olyan, amilyent a Lukács 16,2-ben említ. Ehhez visz el minket a törvény prédikálásával - azáltal, hogy odaszegezi bűneinket orcánk elé - amikor megpróbáltatásokba enged. Számadásra kér, amikor valamilyen eszköz által felelőtlen biztonságunkat megszünteti. Vesd össze: 2Sámuel 12; a niniveiek; a zsidók Keresztelő János által. "Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa." Csak hozzákezdett az elszámoltatáshoz. Talán ez a szolga volt az első, akinek számláiba betekintett. Ezt vitték eléje. Sohasem ment volna magától. Azt tízezret húszezerre növelte volna, mert a biztonságba levő bűnös továbbra is halmozza az adósságot (Róma 2,5) egy még hatalmasabb összegig, amit majd egy napon követelnek tőle. Minden valószínűség szerint, az adósság hatalmas nagyságából következtetve, ez az ember egyike volt azoknak, akik valamilyen megtisztelt és méltósággal járó posztot töltöttek be a királyságban. Talán az egyik kényúr volt, aki tartományának jövedelmét a király kincstárába kellett volna, hogy küldje. Az adós feleségének és gyerekeinek az eladása - mert a király megparancsolta, hogy adják el vele együtt - azon az elméleten nyugszik, hogy az adós tulajdonának egy részét képezték. Az eladáson itt talán azt lehetett érzékelni, hogy Isten elidegeníti magát a bűnöstől és a bűnös örökkévaló pusztulásra ítéltetik az Úr színétől és az Ő hatalmának dicsőségétől. Vesd össze: Zsoltárok 44,13. Ámen!
A könyörtelen szolga 2. rész
(Máté 18, 23-35)
"Ezért, hogy jobban megértsétek amit mondok, hasonló a mennyeknek országa egy királyhoz, aki számadást akar tartani szolgáival." Ez az első példázat, amelyben Isten úgy jelenik meg, mint király. Mi vagyunk a szolgák. Érthető, hogy ez nem a végső számadás, hanem olyan, amilyent a Lukács 16,2-ben említ. Ehhez visz el minket a törvény prédikálásával - azáltal, hogy odaszegezi bűneinket orcánk elé - amikor megpróbáltatásokba enged. Számadásra kér, amikor valamilyen eszköz által felelőtlen biztonságunkat megszünteti. Vesd össze: 2Sámuel 12; a niniveiek; a zsidók Keresztelő János által. "Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa." Csak hozzákezdett az elszámoltatáshoz. Talán ez a szolga volt az első, akinek számláiba betekintett. Ezt vitték eléje. Sohasem ment volna magától. Azt tízezret húszezerre növelte volna, mert a biztonságba levő bűnös továbbra is halmozza az adósságot (Róma 2,5) egy még hatalmasabb összegig, amit majd egy napon követelnek tőle. Minden valószínűség szerint, az adósság hatalmas nagyságából következtetve, ez az ember egyike volt azoknak, akik valamilyen megtisztelt és méltósággal járó posztot töltöttek be a királyságban. Talán az egyik kényúr volt, aki tartományának jövedelmét a király kincstárába kellett volna, hogy küldje. Az adós feleségének és gyerekeinek az eladása - mert a király megparancsolta, hogy adják el vele együtt - azon az elméleten nyugszik, hogy az adós tulajdonának egy részét képezték. Az eladáson itt talán azt lehetett érzékelni, hogy Isten elidegeníti magát a bűnöstől és a bűnös örökkévaló pusztulásra ítéltetik az Úr színétől és az Ő hatalmának dicsőségétől. Vesd össze: Zsoltárok 44,13. Ámen!
*****************************
Jézus példázatai
A könyörtelen szolga 3. rész
(Máté 18, 23-35)
Amikor a szolga hallott a félelmetes ítéletről, "leborult előtte, és így esedezett...." A földig meghajtotta magát, csókolgatva a király lábát és térdét. Ez a szolga imádta a királyt. A másik szolga csak kérlelte szolgatársát. "Az, hogy légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked", mutatja a pillanat végtelen félelmetességét, ami miatt megígérte a lehetetlent, még az aranyhegyeket is, ha megszabadul a pillanatnyi veszélyből. Amikor a bűnös ilyen szavakat használ, akkor számít arra, hogy jövőbeli engedelmessége pótolja a múlt engedetlenségét. Buzgó imádságára ezt kapja válaszul: "Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." Isten szigorúsága késztette a bűnöst arra, hogy rádöbbenjen bűnére. Ez újból megjelenik (mert ez csak álruhában levő szeretet) mint kegyelem. Ura elengedte az adósságát, és így a romlással fenyegető elszámoltatás a legnagyobb irgalommá válhatott. Isten megbocsát, de tudatni akarja a bűnössel, hogy mennyit és hogyan bocsátott meg neki. Sajnos, a szolga túl hamar elfelejtkezett erről az irgalomról, mert amikor kiment ura jelenlétéből, "össze találkozott egy szolgatársával aki száz dénárral tartozott neki". Azt a kifejezést, hogy eltávozott, egyike a példázat kulcsszavainak. Mivel "kimegyünk" Istenünk jelenlétéből és nem lakozunk ott, örökké abban a veszélyben vagyunk, hogy úgy cselekszünk, mint ez a szolga. A szolga kimenetelével kifejezi azt, hogy a bűnös elfelejti az Istentől kapott áldásokat. A szolgatárs kifejezés nem érzékelteti a kettő közti rangegyenlőséget, csak azt, hogy mindketten ugyanannak az úrnak voltak szolgái. Adósságának kis összege azt mutatja, hogy az ember milyen kis mértékben károsíthatja meg testvérét, összehasonlítva azzal az összeggel, amellyel minden ember Istennek tartozik. Ámen!
A könyörtelen szolga 3. rész
(Máté 18, 23-35)
Amikor a szolga hallott a félelmetes ítéletről, "leborult előtte, és így esedezett...." A földig meghajtotta magát, csókolgatva a király lábát és térdét. Ez a szolga imádta a királyt. A másik szolga csak kérlelte szolgatársát. "Az, hogy légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked", mutatja a pillanat végtelen félelmetességét, ami miatt megígérte a lehetetlent, még az aranyhegyeket is, ha megszabadul a pillanatnyi veszélyből. Amikor a bűnös ilyen szavakat használ, akkor számít arra, hogy jövőbeli engedelmessége pótolja a múlt engedetlenségét. Buzgó imádságára ezt kapja válaszul: "Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." Isten szigorúsága késztette a bűnöst arra, hogy rádöbbenjen bűnére. Ez újból megjelenik (mert ez csak álruhában levő szeretet) mint kegyelem. Ura elengedte az adósságát, és így a romlással fenyegető elszámoltatás a legnagyobb irgalommá válhatott. Isten megbocsát, de tudatni akarja a bűnössel, hogy mennyit és hogyan bocsátott meg neki. Sajnos, a szolga túl hamar elfelejtkezett erről az irgalomról, mert amikor kiment ura jelenlétéből, "össze találkozott egy szolgatársával aki száz dénárral tartozott neki". Azt a kifejezést, hogy eltávozott, egyike a példázat kulcsszavainak. Mivel "kimegyünk" Istenünk jelenlétéből és nem lakozunk ott, örökké abban a veszélyben vagyunk, hogy úgy cselekszünk, mint ez a szolga. A szolga kimenetelével kifejezi azt, hogy a bűnös elfelejti az Istentől kapott áldásokat. A szolgatárs kifejezés nem érzékelteti a kettő közti rangegyenlőséget, csak azt, hogy mindketten ugyanannak az úrnak voltak szolgái. Adósságának kis összege azt mutatja, hogy az ember milyen kis mértékben károsíthatja meg testvérét, összehasonlítva azzal az összeggel, amellyel minden ember Istennek tartozik. Ámen!
******************
Jézus példázatai
A könyörtelen szolga 4. rész
(Máté 18, 23-35)
"Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte...." Pontosan ugyanazokat a szavakat használja, mint amelyeket ő használt korábban és amelyek alapján irgalmat talált. Ő azonban kérlelhetetlen maradt - elmenve az adóst börtönbe vettette. Aki nem ismeri saját bűnét, mindig kész Dáviddal együtt felkiáltani: "Annak az embernek, aki ezt tette, meg kell halnia!" Viszont Pál a szellemiekre bízza a vétkező testvér helyreállítását (Galata 6,1). Csak az ember lehet emberséges. Emberségesnek lenni annyi, mint embernek lenni. Csak a teljesen igaz követelheti végső jogait és ilyen ember nincs. "Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Nagyon elszomorodtak," és uruk haragra lobbant. Ez a különbségtétel nem véletlen. Az ember saját bűnének érzete, a lelkiismeret mélyről jövő hangja, hogy bármilyen bűn, amit másban lát felnövekedni, gyökereiben meg van a saját szívében is, mindig arra készteti, hogy szomorkodjék, amikor az erkölcsi gonoszság látványa a szeme elé kerül. De Istenben a bűn valóságos gyűlölete található - ami az Ő szentséges szeretete a másik oldalon. "Szomorúak lévén elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt." Még az igaz is panaszkodik Isten előtt, és szomorkodik imádságában a szeme előtt történt elnyomás miatt, amit nem képes megváltoztatni. A király maga elé hívja a hálátlan szolgát, és súlyos szavakat alkalmaz, amit a nagy adósság láttán nem használt: "Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is könyörültem rajta?" Bűne nem az, hogy nem volt irgalmas, hanem az, hogy könyörületet kapott, mégis könyörtelen maradt. Ez a legfontosabb különbség. Akik hozzá hasonlóan kemények és kegyetlenek, nem arról tesznek bizonyságot, hogy nem kaptak irgalmat, hanem ellenkezőleg, bűnük az, hogy miután megkapták a végtelen irgalmat, irgalmatlanok maradtak. A világnak adott nagy irgalom az, hogy Krisztus elveszi a bűnt. Ez szilárdan áll, akár engedjük, hogy megtisztító befolyást gyakoroljon szívünkre, akár nem. Ámen!
A könyörtelen szolga 4. rész
(Máté 18, 23-35)
"Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte...." Pontosan ugyanazokat a szavakat használja, mint amelyeket ő használt korábban és amelyek alapján irgalmat talált. Ő azonban kérlelhetetlen maradt - elmenve az adóst börtönbe vettette. Aki nem ismeri saját bűnét, mindig kész Dáviddal együtt felkiáltani: "Annak az embernek, aki ezt tette, meg kell halnia!" Viszont Pál a szellemiekre bízza a vétkező testvér helyreállítását (Galata 6,1). Csak az ember lehet emberséges. Emberségesnek lenni annyi, mint embernek lenni. Csak a teljesen igaz követelheti végső jogait és ilyen ember nincs. "Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Nagyon elszomorodtak," és uruk haragra lobbant. Ez a különbségtétel nem véletlen. Az ember saját bűnének érzete, a lelkiismeret mélyről jövő hangja, hogy bármilyen bűn, amit másban lát felnövekedni, gyökereiben meg van a saját szívében is, mindig arra készteti, hogy szomorkodjék, amikor az erkölcsi gonoszság látványa a szeme elé kerül. De Istenben a bűn valóságos gyűlölete található - ami az Ő szentséges szeretete a másik oldalon. "Szomorúak lévén elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt." Még az igaz is panaszkodik Isten előtt, és szomorkodik imádságában a szeme előtt történt elnyomás miatt, amit nem képes megváltoztatni. A király maga elé hívja a hálátlan szolgát, és súlyos szavakat alkalmaz, amit a nagy adósság láttán nem használt: "Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is könyörültem rajta?" Bűne nem az, hogy nem volt irgalmas, hanem az, hogy könyörületet kapott, mégis könyörtelen maradt. Ez a legfontosabb különbség. Akik hozzá hasonlóan kemények és kegyetlenek, nem arról tesznek bizonyságot, hogy nem kaptak irgalmat, hanem ellenkezőleg, bűnük az, hogy miután megkapták a végtelen irgalmat, irgalmatlanok maradtak. A világnak adott nagy irgalom az, hogy Krisztus elveszi a bűnt. Ez szilárdan áll, akár engedjük, hogy megtisztító befolyást gyakoroljon szívünkre, akár nem. Ámen!
*****************
Jézus példázatai
A könyörtelen szolga 5. rész
(Máté 18, 23-35)
"Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak (kínzóknak)", a Jakab 2,13 figyelmeztetése szerint. A kínzók azok, akik még keservesebbé teszik a bebörtönzöttek életét, mint ahogy léteznek kínzók a jajok világában - a bűnös társak és a gonosz angyalok. Furcsa, hogy a király végül elítéli a vétkezőt, de nem kegyetlensége miatt, hanem magáért az adósságért, amit úgy tűnik, teljesen elengedtek neki. Itt az a kérdés vetődik fel, hogy az egyszer megbocsátott bűnök visszatérnek-e a bűnösre a később elkövetett bűnök által? Vajon nem abból keletkezik-e az ilyen kérdés nehézsége, hogy a bűnök megbocsátását túl formálisan nézzük - az adóság elengedés korai körülményei okozta szenvedés oldalról, megzavarva a mennyei igazságot, - ahelyett, hogy ezeket segítségként tekintenénk, és gyakran gyengék vagyunk az igazság bemutatására? A természet állapota maga az elítélés állapota. Ha tehát félre tesszük az ember bűneit, mint hivatalos adóság fölötti töprengést, amit vagy el kell engedni, vagy nem, a Krisztuson kívüli életet úgy tekintjük, mint a harag állapotát és a Krisztusban rejlő életet, mint a kegyelem állapotát, jobban megérthetjük, hogy az ember bűnei miként térnek rá vissza. Vagyis újból vétkezve, visszaesik abba a sötétségbe, amelyből megszabadult, és az a gonoszság amit korábban elkövetett, hozzáadódik a sötétséghez (János 5,14). Aki részt akar venni a végső megváltásban Krisztusban kell maradnia, különben "kidobják mint vesszőt és elszárad". Ez az állapot magához az üdvösség lényegéhez tartozik. Az 1János 1,7 érdekes párhuzam. Ámen!
A könyörtelen szolga 5. rész
(Máté 18, 23-35)
"Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak (kínzóknak)", a Jakab 2,13 figyelmeztetése szerint. A kínzók azok, akik még keservesebbé teszik a bebörtönzöttek életét, mint ahogy léteznek kínzók a jajok világában - a bűnös társak és a gonosz angyalok. Furcsa, hogy a király végül elítéli a vétkezőt, de nem kegyetlensége miatt, hanem magáért az adósságért, amit úgy tűnik, teljesen elengedtek neki. Itt az a kérdés vetődik fel, hogy az egyszer megbocsátott bűnök visszatérnek-e a bűnösre a később elkövetett bűnök által? Vajon nem abból keletkezik-e az ilyen kérdés nehézsége, hogy a bűnök megbocsátását túl formálisan nézzük - az adóság elengedés korai körülményei okozta szenvedés oldalról, megzavarva a mennyei igazságot, - ahelyett, hogy ezeket segítségként tekintenénk, és gyakran gyengék vagyunk az igazság bemutatására? A természet állapota maga az elítélés állapota. Ha tehát félre tesszük az ember bűneit, mint hivatalos adóság fölötti töprengést, amit vagy el kell engedni, vagy nem, a Krisztuson kívüli életet úgy tekintjük, mint a harag állapotát és a Krisztusban rejlő életet, mint a kegyelem állapotát, jobban megérthetjük, hogy az ember bűnei miként térnek rá vissza. Vagyis újból vétkezve, visszaesik abba a sötétségbe, amelyből megszabadult, és az a gonoszság amit korábban elkövetett, hozzáadódik a sötétséghez (János 5,14). Aki részt akar venni a végső megváltásban Krisztusban kell maradnia, különben "kidobják mint vesszőt és elszárad". Ez az állapot magához az üdvösség lényegéhez tartozik. Az 1János 1,7 érdekes párhuzam. Ámen!
***********************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése