Abban a kiváltságban részesültem, hogy a legdicsőbb napnyugtát láthattam, amit valamikor is láttam.
Emberi nyelv nem képes elbeszélni szépségét.
A lenyugvó nap sugarai arany, ezüst, bíbor, borostyán és karmazsin színeiben ontották dicsőségüket az égen át, mindig fényesebben és fényesebben ragyogva, míg végül úgy látszott, mintha Isten városának kapui félig kitárultak volna, és dicsőségének sugarai kiáradtak volna rajtuk.
Két óra hosszat tartott a csodálatos ragyogás, és megvilágította a hideg északi eget és az egek változó vásznára vetítette a nagy mennyei Művész által festett képeket. Úgy tűnt fel, mintha Isten mosolya sugárzott volna felénk minden földi otthon felett, a sziklákkal határolt síkságok, szakadékos hegyek és magányos erdők felett, amelyeken keresztül utaztunk.
Úgy tűnt fel, mintha a kegyelem angyala ezt suttogta volna: Nézzetek fel! Ez a dicsőség csak egy halvány fénysugár abból a dicsőségből, amely Isten trónjától árad. Ne csak a földiekért éljetek. Nézzetek fel és hit által szemléljétek a mennyei otthon hajlékait!
Ez a jelenet olyan volt számomra, mint Nóé számára az ígéret szivárványíve, amely arra képesített, hogy megragadjam Isten el nem múló gondoskodásának biztosítékát és bizalommal tekintsek a nyugalom kikötője felé, amely a hűséges munkásokra vár.
Azóta is mindig úgy éreztem, hogy Isten ajándékozott meg bennünket szeretetének e jelével a mi bátorításunkra.
Egy ember sem képes felfogni Isten egyetlen ígéretének nagyságát és gazdagságát.
Egyik ígéret egyik oldalról tükrözi Istennek dicsőségét, a másik ígéret más szépséget és kedvességet sugároz vissza, míg végül a lélek mennyei világossággal telik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése