Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!
Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak!
És amíg odaértek, megtisztultak.
Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent.
Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt.
Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg?
Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?
És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.”
Lukács 17:11-19
💥Van Erőm💥
„Valaki egyszer jót tett velem, de mire hálám viszonzásra került volna, a segítő eltűnt az életemből.”
– talán sokan elmondhatjuk ezt a mondatot.
Azt is láthatjuk, hogy egy természeti katasztrófa, egy lesúlytó betegség mennyire összehozza az embereket. Ennek a tíz leprásnak sem számított már, hogy hol laknak, milyen a családi állapotuk, vagy milyen anyagi helyzetük van. Gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, és egy lakatlan helyen egymásra voltak utalva egészen haláluk órájáig.
Ennek a történetnek van egy boldog, de van egy szomorú befejezése is.
Boldog azért, mert Jézus Krisztus által a gyógyíthatatlannak tűnő betegség azonnal eltűnt az emberi testből. Tíz ember azonnal egészséges lett.
Szomorú, mert a tízből csak egyetlen egy ember tért vissza hálát adni Jézusnak.
Mai világunk sokban változott. De hányszor fordul elő még mindig, hogy az orvosok lemondanak emberekről, mert tudásuk véget ér. Mégis, milyen csodálatos, hogy ezekről, a lemondott, gyógyíthatatlannak minősített életekről Isten azt mondja, hogy „Nem! Adok még tíz, húsz vagy akár ötven évet.”
Az első mondatban ezt írtam: „…mire hálám viszonzásra került volna, a segítő eltűnt az életemből.”
Hiszem, hogy Jézus Krisztus ott van az életedben most is. És ha te is megtapasztaltad, hogy Isten kegyelméből életed éveinek száma növekednek, akkor ne felejts el hálát adni.
„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok 103,2)
Azt is láthatjuk, hogy egy természeti katasztrófa, egy lesúlytó betegség mennyire összehozza az embereket. Ennek a tíz leprásnak sem számított már, hogy hol laknak, milyen a családi állapotuk, vagy milyen anyagi helyzetük van. Gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, és egy lakatlan helyen egymásra voltak utalva egészen haláluk órájáig.
Ennek a történetnek van egy boldog, de van egy szomorú befejezése is.
Boldog azért, mert Jézus Krisztus által a gyógyíthatatlannak tűnő betegség azonnal eltűnt az emberi testből. Tíz ember azonnal egészséges lett.
Szomorú, mert a tízből csak egyetlen egy ember tért vissza hálát adni Jézusnak.
Mai világunk sokban változott. De hányszor fordul elő még mindig, hogy az orvosok lemondanak emberekről, mert tudásuk véget ér. Mégis, milyen csodálatos, hogy ezekről, a lemondott, gyógyíthatatlannak minősített életekről Isten azt mondja, hogy „Nem! Adok még tíz, húsz vagy akár ötven évet.”
Az első mondatban ezt írtam: „…mire hálám viszonzásra került volna, a segítő eltűnt az életemből.”
Hiszem, hogy Jézus Krisztus ott van az életedben most is. És ha te is megtapasztaltad, hogy Isten kegyelméből életed éveinek száma növekednek, akkor ne felejts el hálát adni.
„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok 103,2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése