Ézsaiás könyve 33. fejezet 24. vers
A sarkon befordulva megakadt a szemem a kolduson. Szánalmas látványt nyújtott.
A porban ült, kezét könyörgően kulcsolta össze az arra járó emberek felé.
Olyan régóta volt már ott, hogy akár útjelzőnek is jó lett volna.
“A vak koldus után fordulj be jobbra a második utcán, és megtalálod a zsinagógát.”
A férfi ugyanis nem látott. Vakon született az istentelen nyomorult.
–Milyen bűnös, elvetemült családból származhat, hogy így elbánt vele az Isten!–gondoltam.
–Milyen bűnös, elvetemült családból származhat, hogy így elbánt vele az Isten!–gondoltam.
—Biztosan ő maga is istenkáromló, különben nem lenne ebben a helyzetben.
Épp köpni akartam, ezzel is jelezve, hogy én bűneikkel együtt elutasítom az efféle Isten ellen lázadókat, de megtorpantam. Az előttem haladó Mester ugyanis megállt, és érdeklődő tekintettel a koldusra nézett.
Elmerengtem. Biztosan ő is arra gondol, amire én. Most fogja kimondani felette a jól megérdemelt ítéletet. Buzgóságomban, nyálamat visszanyelve feltettem a kérdést:
—Ez egy nagyon bűnös ember, ugye? Vagy legalább a szülei azok?
A Mester, mintegy válaszul, köpött egyet. De nem a vak koldus felé, hanem csak úgy maga elé, a földre. Majd lehajolt és ujjával port kevert a nyálba; együttérzéssel teli pillantása a férfi üres tekintetére szegeződött. A frissen gyúrt sarat nagy gonddal a vak szemeire kente, felsegítette őt, majd így szólt:
—Menj, tisztítsd meg a szemed, és látni fogsz!
Most először láttam nevetni a koldust. Széles mosollyal, Istent dicsőítve sietett megmosakodni. Arcán patakokban folytak a sáros örömkönnyek.
A Mester rám nézett, és hirtelen mindent értettem. Ő nem bonyolítja túl ennyire a helyzetet, nem bocsátkozik teológiai vitákba, és nem keres összefüggést bűn és betegség között, sőt, meg sem különbözteti a kettőt.
Egyszerűen csak azért jött, hogy mindkettőtől megszabadítson.
(János evangéliuma 9. fejezete alapján)
(Cserpán Ádám)
Épp köpni akartam, ezzel is jelezve, hogy én bűneikkel együtt elutasítom az efféle Isten ellen lázadókat, de megtorpantam. Az előttem haladó Mester ugyanis megállt, és érdeklődő tekintettel a koldusra nézett.
Elmerengtem. Biztosan ő is arra gondol, amire én. Most fogja kimondani felette a jól megérdemelt ítéletet. Buzgóságomban, nyálamat visszanyelve feltettem a kérdést:
—Ez egy nagyon bűnös ember, ugye? Vagy legalább a szülei azok?
A Mester, mintegy válaszul, köpött egyet. De nem a vak koldus felé, hanem csak úgy maga elé, a földre. Majd lehajolt és ujjával port kevert a nyálba; együttérzéssel teli pillantása a férfi üres tekintetére szegeződött. A frissen gyúrt sarat nagy gonddal a vak szemeire kente, felsegítette őt, majd így szólt:
—Menj, tisztítsd meg a szemed, és látni fogsz!
Most először láttam nevetni a koldust. Széles mosollyal, Istent dicsőítve sietett megmosakodni. Arcán patakokban folytak a sáros örömkönnyek.
A Mester rám nézett, és hirtelen mindent értettem. Ő nem bonyolítja túl ennyire a helyzetet, nem bocsátkozik teológiai vitákba, és nem keres összefüggést bűn és betegség között, sőt, meg sem különbözteti a kettőt.
Egyszerűen csak azért jött, hogy mindkettőtől megszabadítson.
(János evangéliuma 9. fejezete alapján)
(Cserpán Ádám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése