Egy alkalommal vizsgálatra érkeztem egy magánrendelő várótermébe.
Még soha nem jártam ebben az épületben, igazán a rendszert sem ismertem, csak azt tudtam,
hogy jó helyen járok – a bejárati ajtó felett láttam a rendelő nevét – illetve hogy az időpont is rendben van.
Ahogy beléptem a váróterembe, rögtön meg is láttam a bejárati ajtóval szemben lévő recepciós pultot, recepciós munkatárs azonban nem ült mögötte, mint ahogy a környékén se láttam senkit, akitől megkérdezhettem volna, hogy merre találom a keresett rendelőt.
Ebben a pillanatban a folyosón megláttam néhány személyt.
Éppen egy orvosi szobából léptek ki, és a hozzám legközelebb lévő hölgyön fehér, köpeny szerű ruha volt.
Rögtön tudtam, hogy a rendelőben dolgozik, hiszen mi másért lehetett rajta a köpeny, így hát közelebb léptem hozzá és megszólítottam.
Már az első mondatom közben furcsán kezdett viselkedni, mintha nem igazán akarna válaszolni nekem, és hamar ki is derült, hogy miért.
Már az első mondatom közben furcsán kezdett viselkedni, mintha nem igazán akarna válaszolni nekem, és hamar ki is derült, hogy miért.
A kisebb embercsoport legvégéről rögtön kilépett egy rózsaszín köpenybe öltözött személy,
aki összeráncolt homlokkal szegezte nekem: valójában ő az, aki itt dolgozik, nem a kedves páciens,
akit az imént leszólítottam.
Ezek után már egyértelmű volt a kép: az itt dolgozók nem fehér, hanem rózsaszín köpenyt viselnek.
Így már nekem is könnyebb volt megtalálni az utamat és a vizsgálat is gond nélkül lezajlott.
(Az eredmények is jók lettek.)
Jakab ennek a történetnek pontosan az ellenkezőjéről beszél, amikor a mai szakaszt leírja.
Azt mondja, hogy aki bölcsnek és szelídnek mondja magát, az viselkedjen is úgy!
Úgy, ahogyan a recepciós is viselkedjen recepciósként, az orvos is orvosként, úgy viselkedjen keresztyéni módon a keresztyén ember. Nem kifogás az, hogy "ő ilyen"!
Ha az az "ilyen" nem szelíd és bölcs az életében, akkor ott valami nagyon nincs rendben!
A gyakorlatban mutasd meg, hogy milyen vagy valójában, ne csak a szavaiddal!
(Ömböli Krisztián)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése