Napi áhítat: Közös munka, kölcsönös gondoskodás

Hét témája: Mindenki munkálkodik

Olvasmány: Ruth 2,14–23                    

A pártfogó, aki Isten szívének szándékait valósítja meg, kivétel nélkül mindig áldást örököl.

14.„Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is. 15.Azután fölkelt tovább szedegetni. Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! 16.Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok! 17.Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett. 18.Fölvette, és hazament a városba. Megmutatta az anyósának, amit szedegetett. Azután elővette, és odaadta neki azt is, amit meghagyott, amikor jóllakott. 19.[Akkor ezt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél, és hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki a pártfogásába vett!] Ő megmondta az anyósának, hogy kinél dolgozott, és ezt mondta: Boáz a neve annak a férfinak, akinél ma dolgoztam. 20.Ekkor azt mondta Naomi a menyének: Áldja meg őt az ÚR, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól! Azután azt mondta neki Naomi: Hozzánk tartozó ez az ember, közeli rokonaink közül való. 21.A móábi Ruth ezt mondta: Még azt is mondta nekem, hogy járjak a szolgái nyomában, míg csak be nem fejezik az aratást. 22.Naomi ezt mondta menyének, Ruthnak: Jól teszed, leányom, ha az ő szolgálóival jársz, akkor nem bántanak más mezőn. 23.Ruth tehát Boáz szolgálóinak a nyomában járva szedegetett, amíg be nem fejeződött az árpa és búza aratása. De az anyósánál lakott.”

Magyarázat:

Isten az özvegyekről és árvákról különösen is gondot visel. 

Számtalan helyen ígéri ezt a Bibliában. Sokszor említve mellettük a jövevényeket is. 

Védi az özvegyek és árvák jogát, betölti szükségeiket, gyógyítja sebződéseiket. 

Mert kikezdhetőek, megtaposhatóak, kihasználhatóak, nincs hatalmuk, biztonságuk, megszakadt a kapcsolatrendszerük, a szívük, a reménységük. 

Ezért Isten – rá jellemző módon – melléjük áll, örömét lelve abban, hogy a kicsiken, a semmiken, a megtörteken segítsen. 

Nincs is ez ellen kifogásunk. Helyeseljük, ez méltó az Istenhez. 

Ki más segítené őket, ha nem éppen a Mindenható? Aztán továbblépünk. 

Pedig Isten segítsége nem úgy érkezik, hogy az asztalon ott terem egy kenyér, hogy a számlák elpárolognak a nyilvántartásból, hogy visszatér a már eltemetett szülő vagy társ. 

Istennek ennél szeretetteljesebb terve van a megsegítésükre. 

Rajtunk keresztül akar gondoskodni róluk. Rajtad és rajtam. 

Krisztus testén, a gyülekezeten keresztül. Nem eltartani őket, hanem bevonni a közös szolgálatba, hogy érezzék értékességüket, és szájukban a megosztott kenyér ne váljon keserű kegyelemkenyérré.
Mivel tudnál szolgálni Isten e kicsinyei felé? Mivel enyhíthetnéd hiányaikat? 

Tedd meg! Isten kezeként.

(Szommer Hajnalka)