„Könyörülj rajtam én Istenem.” (Zsoltár 51, 3)
Mire ezt felelte: „Ah, érzem, hogy szegény és bűnös teremtmény vagyok, ki nem érdemes arra, hogy róla valamit beszéljenek. De ha a halotti beszédre szükség van, akkor ezekről az igékről tartsák azt: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet”. Az alázatosság ugyanazon szelleme vezette őt abban a felirat meghagyásában is, melyet a sírkőre kellett vésni. Nem tartalmazott az mást, csak nevét, születése és halála napját és e szavakat: „Itt nyugszik egy szegény nyomorult, tehetetlen földi féreg, ki magát az isteni irgalom szerető karjaira bízta.”
A legtapasztaltabb és legkedveltebb szent sem közeledhet másként Istenéhez, csak ha a szabados kegyelemre támaszkodik. Az emberiség legnemesebbjei tudatában vannak annak, hogy ők is a legjobb esetben csak emberek. Az üres csónakok magasan kiemelkednek a vízből; de a mennyei jókkal megrakott hajók, mélyen járnak a vízben.
A szájhős keresztyének sokat kérkednek, de Isten valódi gyermekei méltatlanságuk tudatában kegyelemért kiáltoznak. Rá vagyunk szorulva, hogy az Úr könyörüljön rajtunk, legyen kegyelmes tetteinknek, imáinknak, bizonyságtételünknek, alamizsnálkodásunknak és minden szentségünket illetőleg. A vér nem csak Izráel lakásainak ajtómellékére és küszöbeire hintetett, hanem a szenthelyre, a kegyelem táblájára és az oltárra is, mivel a bűn legszentebb dolgainkhoz is odatolakodik. Jézus vére okvetlen szükséges ahhoz, hogy azok minden szennytől megtisztítsanak. Ha már isteni szolgálatunk a kegyelem kiengesztelésére szorul, mennyivel inkább bűneink? Mily kedves tehát az a tudat, hogy az örök irgalmasság kegyelmes hozzánk, gyógyítja tévelygéseinket és üdíti megtört csontjainkat.
„Jöjjetek csak bűnös lelkek,
Terheltek és fáradtak
Kiharcolt Ő nektek mindent,
Nála leltek nyugalmat!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése