2022. június 6., hétfő

💥Örömteli mindennapok💥Miért jött el Jézus?

,,A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!,,- János 10,10.


Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? 
Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk — mit szabad és mit nem — hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem!
Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bővölködjünk abban!
Ez a szó, ’Élet’, az Evangélium legnagyobb szava.
Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt. A szellemi halál, ami az ördög természete, Ádám bűnbeesésekor került az emberbe, egyben az ember bukását hozva.
Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. 
Ezért jött el Jézus a földre. Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életet adja…
” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. 
Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába.
Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, azonnal átkerül ezáltal a sátán családjából Isten családjába.
Élet a Szent Szellem által.

,,Én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!,,
Ján.10,10

,,Jézus azért jött el,hogy kijelentse számunkra a mennyei Atyát.,,Aki engem látott ,látta az Atyát,, Jn.14,9.

Miközben megtaláljuk és megismerjük az Atyát,a szívünk elkezd megváltozni.
Jézus azért jött,hogy megváltoztassa a szívünket,a lényünk legbelső részét.
Tudnunk kell,hogy amikor a szívünk változik,akkor a gondolkodásunk,a viselkedésünk és a cselekedetünk automatikusan megváltozik.
A törvények és szabályok betartása ,nem tud megváltoztatni senkit 
.Az Ő törvénye,amit adott nekünk ,a Szelem és Élet törvénye,személyes élő kapcsolat az Atyával.Amikor átadjuk magunkat ennek a kapcsolatnak,ez a ,,törvény,,pontosan be fog teljesedni az életünkben.

Legyen örömteli napod :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése