Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
János evangéliuma 14:1-3
Tizenkilenc éves koromig nem tudtam, mit jelent költözni. Addig sosem volt rá szükségem, ugyanabban a kisvárosi házban éltem, és néztem az ablakomból, hogyan változik évszakról évszakra a Tamás-hegy arca. Hogy bontanak rajta rügyet a fák, hogyan lesz egyre zöldebb, aztán hogyan festik égővörösre ősszel a cserszömörce levelei. Hogyan lesz kopasz öregember, és hogyan borít rá szemfedőt a puha fehér hótakaró.
Szerettem azt a szobát, bár az volt a ház leghidegebbje, de még most is bennem van konkáv alakjának minden egyes sarka. Először a testvéremmel osztoztunk rajta, aztán egyedül birtokolhattam.
Tizenkilenc éves koromig nem tudtam, mit jelent költözni. Addig sosem volt rá szükségem, ugyanabban a kisvárosi házban éltem, és néztem az ablakomból, hogyan változik évszakról évszakra a Tamás-hegy arca. Hogy bontanak rajta rügyet a fák, hogyan lesz egyre zöldebb, aztán hogyan festik égővörösre ősszel a cserszömörce levelei. Hogyan lesz kopasz öregember, és hogyan borít rá szemfedőt a puha fehér hótakaró.
Szerettem azt a szobát, bár az volt a ház leghidegebbje, de még most is bennem van konkáv alakjának minden egyes sarka. Először a testvéremmel osztoztunk rajta, aztán egyedül birtokolhattam.
Az esküvőm után anyám csapott le rá, és ezt követően már csak mint „vendég” voltam otthon.
Tíz év sem telt el, és elfogytak a felmenőink, legvégül az egyik nagyapám búcsúzott, aki élete utolsó éveit az én régi gyerekszobámban töltötte.
Aztán eljött az a nap, amikor nekiláttunk, hogy a legutolsó papírfecniig kirámoljuk a házat, és átadjuk majd a következő családnak, gyűjtsék benne ők az emlékekeiket.
Az egyik este ott ültem egyedül a régi gyerekszobám padlóján porosan és fáradtan az egész napos pakolástól. Bámultam az ürességet, visszhangzott a csend. Fura érzés kavargott bennem, hiába ismertem ezt a lakást, mint a tenyeremet, hiába tizenkilenc éven keresztül az enyém volt, már nem voltam és nem is leszek benne otthon többé. Itt már nem volt hely számomra, és nemcsak azért, mert a tulajdoni lapon valaki másnak a neve állt.
Isten ma reggel egy különlegesen szívhez szóló üzenettel szeretne reményt adni neked, Kedves Olvasó!
Aztán eljött az a nap, amikor nekiláttunk, hogy a legutolsó papírfecniig kirámoljuk a házat, és átadjuk majd a következő családnak, gyűjtsék benne ők az emlékekeiket.
Az egyik este ott ültem egyedül a régi gyerekszobám padlóján porosan és fáradtan az egész napos pakolástól. Bámultam az ürességet, visszhangzott a csend. Fura érzés kavargott bennem, hiába ismertem ezt a lakást, mint a tenyeremet, hiába tizenkilenc éven keresztül az enyém volt, már nem voltam és nem is leszek benne otthon többé. Itt már nem volt hely számomra, és nemcsak azért, mert a tulajdoni lapon valaki másnak a neve állt.
Isten ma reggel egy különlegesen szívhez szóló üzenettel szeretne reményt adni neked, Kedves Olvasó!
Van egy otthon, ahol mindig van hely a számodra. Van egy otthon, ami soha nem ürül ki, ugyanakkor azt sem mondják neked soha, hogy most ne gyere, mert túl sokan vagyunk. Ott soha nem kell elbúcsúznod azoktól, akiket szeretsz, az a hely mindig a tiéd lesz, és már most is az.
Mert Jézus halála és feltámadása által biztosította neked, Atyád pedig tárt karokkal vár.
Hát ne félj a jövőtől, mert Isten a kezében tartja a te sorosodat és a világ alakulását is!
Hát ne félj a jövőtől, mert Isten a kezében tartja a te sorosodat és a világ alakulását is!
Amikor eljön az ideje, elhozza országát, a te otthonodat!
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése