2024. május 18., szombat

Pünkösdvasárnap🔥

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. 
Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” 

Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek!
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Jn 20,19-23

A Szentlélek működése 🔥
Az idős kor velejárója, egyeseknél betegsége a feledékenység. 
Az emlékezetből kiesnek az emlékek, a régi képek. Évek és évtizedek élményei, tapasztalatai tűnnek el. Nincs rendszer, előre meghatározott sorrend, hogy mely emlékek tűnnek el hamarabb, s melyek maradnak meg tovább, hogy aztán egyszer ezek is eltűnjenek.
Az emlékeit lassan elfeledő ember környezetében élők értetlenül, s tehetetlenül szemlélik a folyamatot.
Isten közben már régen felírta az élet könyvébe mindet.
Az eseményeket, az élethelyzeteket, a döntéseket, a szavakat és a cselekedeteket. 
Számára nem múltba vesző emlékek ezek, hanem az örökkévalóság része.
Egy ember életének minden mozzanata megmarad az örökkévalóság számára.
Pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja az örökkévalóság felé nyit utat a Gyülekezetek és a hívők számára. Isten emlékezetéből nem hullanak ki az Egyház életének eseményei, mert azok a Szentlélek ösztönzésére történtek, s emiatt legalább annyira tartoznak Istenhez, mint a Gyülekezetek
Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte a Szentlélek elküldését, s ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor, a feltámadás utáni ötvenedik napon.
A Lélek egykor megértette a tanítványokkal a krisztusi tanítás igazságát, megvilágította számukra a Megváltóról szóló prófétai jövendöléseket, amelyek Jézusban teljesedtek be.
Ezeket a hatásokat a Lélek ma is kifejti a megkeresztelt emberekben, illetve azokban, akik jóakarattal keresik az Istenhez vezető igazságot.
Az első pünkösd alkalmával a Lélek kiáradt az apostolokra és útnak indította őket a tanúságtétel útján.
Sok kihívással, sikerrel és kudarccal járt ez az út az évszázadok során, és a jövőben is erre lehet számítani.
Bár pünkösd az egyházi év egyik legnagyobb ünnepe, ez nem jelenti azt, hogy a Szentlélek működését csak ünnepi pillanatokban, jelentősebb események alkalmával tapasztalhatjuk meg.
Éppen ellenkezőleg: Isten Lelke az egészen hétköznapi élethelyzetben segíti az embert:
- Erőt ad a fáradtság idején.
- Vigasztalást nyújt a bánatban és lelkesedést ébreszt a lelki szárazság, kiégés idején.
- Lelki társként mutatkozik meg, amikor elhagyatottnak és magányosnak érezzük magunkat.
- Nyugalommal tölt el minket, amikor valami miatt zaklatott, háborgó a lelkünk, és utat mutat számunkra, amikor tanácstalanok vagyunk.
- Buzgóságra ösztönöz minket, amikor lankad vallásosságunk. 
- Megvilágosítja értelmünket hitünk igazságaival kapcsolatban és megerősíti akaratunkat a jóra való törekvésben.
- Őszinte bűnbánatot ébreszt bennünk és megadja a lelki újjászületést.
Korunk problémáit látva megállapíthatjuk, hogy szükségünk van a Szentlélekre! 
A nemzetek között uralkodó és az egyének szívében elhatalmasodó békétlenség láttán Isten lelkétől várjuk a béke megteremtését a közösségekben és az egyénekben.
A testi és lelki szenvedések láttán a Szentlélektől várjuk a testi gyógyulást és a lelki megtisztulást.
A céltalan és felelőtlen emberek láttán a Szentlélektől várjuk az útmutatást az értelmes élethez és a hivatás felismeréséhez.
Egyházunk botladozásait látva a Szentlélektől várjuk, hogy az evangélium erejével és igazságával megfiatalítson minket!

Imádság:
Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél.
Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél.
Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor bűnrendezésnél bocsánatot nyerünk.
Jelen vagy a Gyülekezetek születésénél és a Gyülekezetek állandó újjászületésénél.
Ösztönözz minket hitünk titkainak megértésére és indíts Krisztus evangéliumának hirdetésére!
Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Ámen!

Horváth István Sándor -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése