"Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt."- Lukács 22,61-62
Péter nem hazudott, amikor az utolsó vacsorán azt mondta, meg van győződve arról, hogy ha a többiek mind megszöknek, ő akkor is mindent vállalni fog Jézus mellett. Bízott magában. A kommunista vallatások alatt nem a verés, a kínzás volt a legszörnyűbb, hanem az, amikor az ember rádöbbent, hogy ő maga nem eléggé megbízható. Nem ismeri magát, a maga gyengeségét addig az ember, míg igazi, kemény próba elé nem kerül. Akkor derül ki, mennyire rá vagyunk utalva Isten erejére, az Ő támogatására. Hogy milyen nevetséges minden dicsekedésünk, minden erőfitogtatásunk. Kell ez a megdöbbenés. Kell az, hogy ne magunkban, hanem kizárólag Istenben bízzunk. Akkor tudunk valóban erősek lenni. János nem dicsekedett, de ott állt Jézus keresztjénél (Jn 19,26). Te rájöttél már a saját gyengeségedre? Kérd Istent, aki jobban ismer, és mégis szeret, hogy óvjon meg attól, hogy megtagadjad, és szeressen eléggé ahhoz, hogy mindig visszatalálj hozzá!
Istenem, mosolyogj rajtam, de ne ítélj meg, ha jóhiszeműen igen erősnek, igen jónak, hűséges gyermekednek gondolom magam. Jólesik jó véleménnyel lenni magam felől. Ha lehetséges, ne bocsáss olyan kemény próbába, hogy csúnyán megszégyenüljek! De ne engedd, hogy hamis önbizalmam akadálya legyen szereteted elfogadásának! Ha elbizakodottságom meggátol abban, hogy benned bízzam, inkább bukjak meg, hogy tanulni tudjak! Add meg nekem János csendes, dicsekvés nélküli, hűséges helytállását, hogy kardrántás nélkül szolgáljalak valóban halálig. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése