Szinte hihetetlen, hogy Isten igéje még az ilyen apró figyelmességekre is gondol. Alapvető tanítása: Figyelj a többiekre! Nem vagy magad. Ne ereszd el magad mások előtt, mint akinek mindegy, hol van, és milyen hatással van a közösségre, a másik emberre. Nem jelent ez gyávaságot, megalkuvást, amivel a keresztyéneket vádolni szokták. Magától jövő figyelmesség a keresztyén magatartás mind az áldozatos szolgálat, mind a legegyszerűbb, jelentéktelennek gondolt tapintat tettében. Kétségtelen, igen kellemetlen, mikor valakinek száz gondja, bosszúsága van, éppen a legkevesebb kedve a vidámságra, s akkor én vidáman dalolok az orra előtt. Nem szabad. Persze itt is előbukkan a kérdés: miért ne daloljak, ha ahhoz van kedvem? A feleletet ebben sem adja meg más, mint az unalomig ismétlődő figyelmeztetés: Azért, mert szeretni vagy köteles felebarátodat. Ha szereted, nem okozol neki rossz érzést. Ha bosszantod, rossz érzést okozol. Hát nem éri meg, hogy ha segíteni nem tudsz neki, legalább hallgass? Ha látja, hogy tapintatosan hallgatsz előtte, együttérzésed segíthet rajta, s még a rosszkedve is elmúlik. Akkor aztán dalolhattok vidáman együtt.
Jó Istenem, köszönöm, hogy Te még az ilyen apró kérdésekben is útmutatást adsz. Tudom, nemcsak engem figyelmeztetsz a tapintatosságra. Ez a figyelmeztetés is engem véd. Azokat is figyelmezteted, akik nekem okozhatnak rosszkedvet, ha nem figyelnek az én érzékenységemre. Engem is megvéd attól, hogy meggyűlöltessem magam nemtörődömségemmel. Taníts meg, Uram, a szeretetnek olyan magától értetődő gyakorlatára, hogy ne is legyen szükség a figyelmeztetésre, természetes legyen az, hogy nem viselkedem bántóan felebarátaim előtt. Nem a jólneveltségem, nem az udvariasságom, hanem a Tőled tanult szeretet tegyen erre képessé. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése