Elizeus ezt kérdezte: Honnét, Géházi? (2.Kir. 5,25)
Alighogy elhagyta Géházi a rejtekhelyet, ott állt a próféta előtt, aki mindent átjáró tekintettel kérdezte: "Honnét, Géházi"?
Elizeus alkalmat akart neki adni arra, hogy bűnét őszintén bevallja. Így enyhébb lett volna a büntetés. Géházi azonban a legártatlanabb arccal nézett rá, merészen és szemtelenül ezt válaszolta: "Nem ment a te szolgád sehová". Most mégis olyat érzett a háromszorosan hazudó Géházi, mint a villámlás és a mennydörgés. Térde reszketett, arca elváltozott.
A próféta mindent látott, még azt is, ahogy Naámán leszállt a kocsijáról, és Géházi elé ment. "Nem ment-e el az én szívem veled, amikor az a férfi leszállott szekeréről elődbe?" "Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálólányokat?!"
Géházi egész hazugságleple cafatokra szakadt. Ó, ha ezt Géházi tudta volna, hagyta volna, hogy az ezüstök Szíriába utazzanak. Most a rettenetes ítélet őt éri: "Naámán bélpoklossága rád és a te magodra ragad mindörökké".
Vége annak az álomnak, hogy gazdag földbirtokos lesz. A legnyomorultabb sorsra cserélődött fel helyzete: a bélpoklosokéra. Kirekesztik a családból és a társadalomból élete végéig.
Géházi sorsa jelképe azoknak a ravasz hazugok és csalók sorsának, akiknek az utolsó napon lelepleződve ezt kell meghallaniuk: "Menjetek, átkozottak, az örök tűzre"! Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. S borzalmasabban, mint Géházi szájából ez fog hangzani: "Ó, miért is tettem"!
Keressük inkább minden tisztátalanságunkkal a világosságot, amely Isten szeme előtt minden gonoszságot napfényre hoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése