Nem vér és test ellen
Vlad Ardeias igehirdetése nyomán – 1. rész
Megtorpanás
Tudjuk, hogy az Úr visszajöveteléig sosem elégedhetünk meg azzal a világossággal, amit eddig elnyertünk: folyamatosan előre kell haladnunk, és a kapott világossággal párhuzamosan tapasztalatunknak is növekednie kell.Ha azt vesszük észre, hogy megtorpanunk keresztény életünkben, akkor fel kell tennünk a megfelelő kérdéseket. Én is ezt tettem, és Isten – jó Atya lévén – válaszolt.
Magam is meglepődtem azon, milyen újszerűnek tűnt, amit a Bibliában olvastam. Pedig korábban is sokszor elolvastam már ezeket az igéket, de valahogy elsiklottam felettük.
Ki az ellenségünk? Harc a test ellen??
„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk...” (Ef 6:12a)Megállunk itt. Mit mond ez az ige? Nekünk – keresztényeknek – a hit nemes harcában „nem vér és test ellen van tusakodásunk”, nem ez ellen kell harcolni.
Mi a „test és vér”? Pál apostol a leveleiben többször is hivatkozik régi, romlott természetünkre ezzel a kifejezéssel (pl. 1Kor 15:50; Zsid 2:14).
Ez az ige viszont azt mondja, hogy a keresztényeknek nem a „test és vér” – nem a régi természet – ellen van tusakodásuk.
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Gal 5:24)Mit feszítettek meg? A testet! Nyilván itt nem a fizikai testünkről van szó, hanem a megromlott természetünkről. Azt mondja, hogy akik Krisztushoz tartoznak, azok már megfeszítették ezt a testet, keresztre feszítették régi természetüket.
„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól.” (Róm 6:6-7)Mi történt az ó emberrel, az ó természettel? Halott, vége van. Ha elolvassuk Róma 6-ot, azt látjuk, hogy amikor valaki hisz, és újjászületik Krisztus által, akkor meghal a régi természete, és a küzdelem számára véget ér. Olvassunk el még egy utolsó igeverset:
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20)Pál itt azt mondja, a megfeszíttetésem a múltban már megtörtént. Ez a régi tapasztalatom, a jelenbéli folytatás pedig az, hogy él bennem a Krisztus.
Ugyanakkor máshol Pál azt is mondja, hogy naponként meghalok. Mit jelent ez?
Hogy minden reggel, amikor felkelek, az Úr elé járulok, és újra kijelentem:
„Uram, a Tiéd vagyok. Ezen az új napon is elfogadlak Téged, mint Üdvözítőmet, mert nem én akarok élni, hanem azt akarom, hogy Te élj bennem.”
Azon a napon Krisztus fog benned élni, és nem lesz problémád az énnel, ez már nem a te ügyed, mert az én meg lett feszítve és meghalt.
A másik harc
Mindezek után azonban még mindig maradt egy harc, amit meg kell harcolni; a keresztényeknek továbbra is minden nap tusakodniuk kell valami ellen. Térjünk csak vissza az első igénkhez Efézus 6-ban, és olvassuk el:„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12)Ez egy döbbenetes igevers, és teljesen új megvilágításba helyezi a dolgokat! Isten itt betekintést ad nekünk a láthatatlan világba, ami legalább olyan valóságos, mint ez a világ, amit testi szemeinkkel látunk.Keresztény ember ellensége már nem az én, hanem Sátán és démonai!
Hogyan kerültünk erre a csatatérre?
A Krisztus és Sátán közötti háború – ahogy az a világ teremtése elején elkezdődött – ez a küzdelemből személyes életünkben is megtapasztalható.Efézus 2-ben azoknak az embereknek az állapotáról beszél Pál, akik még nem fogadták be Krisztust. Bár az alábbi ige keresztényekről szól, életüknek azt a szakaszát idézi fel, amikor még nem születtek újjá: „Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; a kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:” (Ef 2:1-3)
Mi tehát az ember természetes állapota, születésétől fogva? Minden emberi lény, aki még nem fogadta el Krisztust személyes Megváltójaként, és nem kapta meg Tőle ezt az új életet – Sátán jogos tulajdona és prédája. Csakhogy valami történt!
Ésaiás 61-ben olvasunk egy csodálatos próféciát, ahol Isten azt mondja, a rabságnak vége szakad.
Ezt a próféciát maga Isten Fia olvasta fel, és vonatkoztatta saját magára, mikor a názáreti zsinagógában volt. Ezek az igék tehát Jézus Krisztus küldetését írják le:
„Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;” (Ésa 61:1)Mit látunk itt? Minden ember fogolyként sínylődik egy hatalmas börtönben. Szegény nyomorultaknak össze van törve a szíve, mert születésüktől fogva rabszolgák. Esélyük sincs arra, hogy – fellázadva – elszakadjanak uruktól. Rabszolgaságra vannak ítélve, és meg vannak kötözve egész életükre. De itt jön valaki, aki azt mondja: „Isten fölkent engem az Ő lelkével egy különleges munka elvégzésére: hogy letörjem a láncokat, megnyissam a börtönajtókat, és szabadon engedjem a foglyokat. Jó hírem van: megszabadítalak benneteket ebből a rettenetes fogságból és megkötözöttségből!” Krisztus megszabadít természeted megkötözöttségéből, Sátán ugyanis ezen keresztül kötözött meg téged. Zsidók 2 ezt írja Krisztus küldetéséről:
„Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.” (Zsid 2:14-15)Jézus közülünk valóvá lett. Beleszületett a börtönbe, hogy belülről törje szét a láncokat, nyissa ki az ajtókat, és engedje szabadon az egész emberi nemzetséget.
Kolossé 2 megdöbbentő szavakkal szól Jézus győzelméről:
„Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.” (Kol 2:15)Jézus Krisztus legyőzte Sátánt, és nyilvánosan megtörte hatalmát. Kinek volt szüksége erre a szabadításra? Nyilván nem Krisztusnak. Az előző fejezet adja meg a választ:
„A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;” (Kol 1:13)Hogyan szabadított meg bennünket Isten a sötétség hatalmából? Az újjászületés tapasztalata által! És hova vitt át bennünket? Krisztus királyságába! l
Látjuk azt, hogy Jézus megnyitotta a kapukat, kiszabadított bennünket, és új életet adott nekünk.
De mi a helyzet most? Hogyan tovább? Mit gondoltok, Sátán mit csinál most?
Talán ezt mondja: „Na, jól van, vesztettem, sziasztok, megyek haza.”
Nem, távolról sem! A háború folytatódik – erről szól a következő tanulmány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése