Ha többévi távollét után találkozunk egy ismerősünkkel, és úgy találjuk, hogy bensőleg érettebb, okosabb, alaposabb, mint előzőleg volt, ez örömet jelent. De ha olyan emberrel találkozunk, aki korábban Isten ellensége volt, és súlyos ítéleteken ment keresztül, de éppoly ellenséges és kemény maradt, mint azelőtt, ez fájdalmas dolog. Akháb ilyen, az istentelenségében megkeményedett ember. Ismét olyannak találjuk, mint mikor Illés 3 évvel ezelőtt Isten ítéletét hirdette neki a szárazságról. Az első pillantásra majdnem felcsillan valami remény. Kíséretében ugyanis ott van Abdiás, a királyi ház udvarmestere, gondviselője, akiről azt mondja a Szentírás, hogy: "felette igen félte az Urat". Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás 100 prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel". (l.Kir 18,3-4) De nemsokára nyilvánvalóvá lesz, hogy Akhábban nem történt semmi változás. Abdiást csak azért állította és tartotta ebben a tisztségben, mert nem bízott istentelen miniszterei becsületességében. Az istenfélő hivatalnokokat csak azért tartotta, mert teljesen megbízhatott bennük.
Nem, a háromévi súlyos isteni meglátogatás sem változtatott a királyon. Illés nem úgy találja őt, hogy Istent, hanem a gyűlölt prófétát, Illést keresi, és lovainak széna után kutat! Szájából olyan szavak jönnek ki, amik emberi megítélés szerint arra mutatnak, hogy semmit sem változott. Annak ellenére, hogy Isten három évig kopogtatott nála az éhínséggel, annak ellenére, hogy együtt élt az istenfélő Abdiással, Akháb Isten ellensége maradt.
Isten nálad is kopogtat. Ő adott hívő családtagokat. Követted a mennyei hívást?
Isten őrizzen meg bennünket Akháb keménynyakúságától!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése