Dávid, Isten kedves embere különféle nehézségekbe jutott, de mindig ugyanazt az utat járta. Mindennel, ami nem volt világos előtte, az Úrhoz sietett, hogy világosságot és vezetést kérjen tőle. Ebből a szent szokásból sokféle áldás fakadt Dávid életében. Elsősorban is annak a tudatában élt, hogy Isten útján, s nem a maga útján jár. Ez különösen jelentős volt olyan helyzetben, amelyről az I.Sámuel 23. rész beszél. Dávidot akkor még üldözte Saul. Egyszer azt a hírt hozták neki, hogy a filiszteusok rátörtek Kehilla határvárosra, és fosztogatják a termést. Benne volt ebben a hírben a ki nem mondott segélykérés. Dávid azonban nem kelt azonnal útra, hanem Istent kereste és Tőle kérdezte: "Elmenjek-e és leverjem-e ezeket a filiszteusokat"? Más ilyen helyzetben fölöslegesnek tartotta volna a vezetésért való imádkozást és saját maga döntött volna. Dávid azonban helyesen ragaszkodott ahhoz, hogy Istent megkérdezze. Ő egy esetleges hadjáratban mindenekelőtt bizonyossá akart lenni afelől, hogy akarja-e Isten ezt a vállalkozást. Amikor efelől világossága volt, akkor már bizonyos volt a győzelem felől is.
Dávidot nem hagyta Isten felelet nélkül. Világosságot adott neki arra nézve, hogy kehillái útja Őszerinte való. Most már nyugodtan és bizalommal mehet. A mi terveinknél is minden azon múlik, hogy azok egyeznek-e Isten akaratával. Ha igen, akkor semmi akadály nem tartóztathat fel bennünket.
Sokféle követelményt támasztanak ma a hívő keresztyének életében. Ezáltal fennáll az a veszély, hogy erejük szétforgácsolódik, s olyan feladatok véghezvitelébe fognak, amelyekre nem hívta el őket Isten.
Boldogok vagyunk, ha nem a saját belátásunk, hanem Isten akarata vezet bennünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése