"Odament hozzá [Jézushoz] egy asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?" (Máté 26,6-8)
A tanítványoknak igazuk volt. Mennyi jót lehetett volna tenni annak a kenetnek az árával! Ez a józan ész gondolkozása. Milyen öröm, milyen megkönnyebbülés az nekünk, hogy Jézus nem nekik ad igazat. Mert Jézus ismeri az emberi lelket, s azt, hogy sokkal értékesebb a szeretet pazarlása, mint a józan ész méricskélése. Mi lenne velünk, ha a szüleink, a feleségünk, a barátaink mindig kiszámítanák, hogy mennyit érdemes áldozni értünk? Milyen áldott érzés, mikor valakit nagyon szeretünk, s egy nagy bolondságot, egy esztelen nagy áldozatot képesek vagyunk hozni érte! Jézus annyira szeretett, hogy a keresztet vállalta értem. Micsoda értelmetlen pazarlása volt ez az Ő isteni gazdagságának! Megérte? Én döntöm el. Ha én nem vagyok képes életemet az Ő szolgálatába állítani, bizony, nem érte meg.
Jó Istenem, köszönöm, hogy nem az emberi józan ész szerint méricskéled,
mennyit érdemes ajándékozni nekem. Biztos, hogy én nem ítélném meg
magamnak a tizedét sem. Köszönöm, hogy a Te gondolatodat a szeretet
irányítja. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy vállalni tudtad a kereszt
bolondságát értem. Kérlek, ezután se a józan számítás szerint ítélj
felettem! Szeress továbbra is, mint Atyám, gyermekedként. De taníts meg
arra, hogy én is tudjam félreállítani józan számításaimat, amikor a
szeretet pazarlására van szüksége embertársaimnak. Taníts meg arra, hogy
csak akkor lehetek boldog, ha képes vagyok adni, számlálatlanul, a
megfizetés igénye nélkül, csak szeretetből, s add meg nekem a boldog adás
Krisztustól tanult, áldott örömét. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése