Egyszer egy pásztor megkérdezte tőlem: „Hagin testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?” „Igen, elmegyek bár hová, ahova mondja az Úr, hogy menjek” – válaszoltam. Beszélt a gyülekezetéről, aztán így szólt: „Ha Isten esetleg szólna neked efelől, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást. Néhány hónappal később azonban, amikor éppen valami mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt. Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam: „Uram, Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?” Minél többet imádkoztam efelől, annál inkább éreztem a bensőmben, hogy el kell fogadnom a meg hívást. (Ez nem egy fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben érzékeltem.) Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam mellett. „Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed támadt ezzel kapcsolatban – juttatta eszembe. – Volt egy lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld lámpa. Ez az indulj jelzés. Ez a szellem bizonyság tétele, hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked, hogy menj el abba a gyülekezetbe. De nem foglak többé így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is, belső bizonyosság által.”
Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Ő vezet engem. Ő vezet engem ebben a pillanatban is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése