2016. augusztus 12., péntek

Mindennap az Ige fényében-A HIT BIZONYOSSÁGAI

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 6,13-20 



13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, 14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.  
15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.  
16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.  
17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 1
18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.
19 Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé,  
20 ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.


"Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet." (Zsid 6,17)


Vannak keresztyének, akik ellenzik a bíróság előtti eskü alkalmazását. Jóllehet egyetértünk azzal, hogy a keresztyéneknek általában nem szükséges esküdözniük (az ő "igenjük" egyszerűen "igen", és "nemjük" "nem-et" jelent), az elöljáróság előtti eskünek mégis van értelme. Gondoskodnunk kell arról, hogy a ceremónia ne váljék olyan esetlegessé.
Az eskü annak a bevallása, hogy minden ember állhatatlan. Nem lehet megbízni a szavukban. Hazudsz te is, hazudok én is, szoktuk mondani, de most meg akarunk esküdni. "Isten engem úgy segítsen." Most ünnepélyesen odaállunk az elé a Valaki elé, aki, lehetetlen hogy hazudjék. "Az igazságot mondom, a teljes igazságot, és csakis az igazságot, Isten engem úgy segítsen." Az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és ... mindent megerősít az eskü."(16.v.)
Most azonban Isten esküszik meg. Ez teljesen szükségtelennek tűnik. Neki minden szava igaz. Akkor hát miért kellene megerősítenie azt, ami magában is megáll? Azért tette ezt, mert segíteni akar gyengeségünkön. Azt akarja, hogy szívünkből elhiggyük, hogy ígéretei "igen" és "ámen", hogy "bizonyosak" és "rendíthetetlenek" azok. "Két változhatatlan tény által" (az Ige és Isten esküje) "amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon", "erős bátorításunk " van nekünk. (18.v.)
Krisztus egyházának az a fő teendője, hogy "kiszolgáltassa" az Igét és a sákramentumokat. Ez a munka - ha azt hűségesen végzik - építi az egyházat és szolgálja Isten országának az eljövetelét. A sákramentumok (a keresztség és az úrvacsora) semmit nem tesznek hozzá az Igéhez. Semmi "extrát" nem kapunk a sákramentumokban, amiben ne részesülnénk pusztán azáltal, hogy hiszünk az evangélium Igéjében.
Az Ige és a sákramentumok olyanok, mint Isten ígérete és esküje. Isten körülveszi népét az ő "igenjével" és "ámenjével". Minden "bizonyos" és "rendíthetetlen". ezért hát erős bátorítást kaptunk, hogy tökéletesen higgyünk Istenben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése