2016. augusztus 21., vasárnap

Mindennap az Ige fényében- A HIT

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 10,32-11,1 

32 De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. 33 Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34 A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35 Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. 37 Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38 Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." 39 De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. 1 A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.





"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsid 11,1)

Ha valamennyit elolvastunk már a Zsidókhoz írt levélből, tudjuk, hogy az Újszövetség messze tökéletesebb, mint az Ószövetség. Az Újszövetség azonban annak ellenére is szövetség. Ez azt jelenti, hogy közösség Istennel az ő Igéje alapján, melyre nekünk hitből fakadó tettel kell válaszolnunk.
Ezért az író a 11. fejezetben áttekintést nyújt nekünk a hit cselekedeteiről. A hitből cselekvő emberek története visszanyúlik a világ teremtéséig, és előrenyúlik Krisztus egyházáig. Isten minden időben szól, és az embernek hittel kell válaszolnia minden időben.
Manapság, talán sokkal inkább, mint bármikor eddig, felismerjük a hit nehézségét és szükségességét. A tudomány módszere mélyen befolyásolja életmódunkat. A tudományos módszer nem fogad el bizonyítékot addig, amíg nem lát, nem vizsgál meg, és nem vizsgál meg kétszeresen valamit. Ez a módszer jó és szükséges az odaillő területeken, de a hit bizonyosságai egészen mások.
A hit egyszerűen azt jelenti, hogy szaván fogjuk Istent, és ennek megfelelően irányítjuk életünket. Az ebben a fejezetben említett férfiak és nők Isten ígéreteire hagyatkoztak, semmi látható bizonyítékuk nem volt arra vonatkozóan, hogy ezek az ígéretek olyan sokat jelentettek nekik, hogy életük egész menetét Isten ezen ígéreteinek a világossága szerint szabályozták.
Azok a dolgok, amelyek a jövőre vonatkoznak ("a remélt dolgok"), már ami a mindennapi tapasztalatot illeti, a hit számára jelenvalók. A külsőképpen láthatatlan dolgok láthatók a hit belső szemeinek. Ez az oka annak, hogy a hit férfi és női alakjai olyan dolgokat cselekszenek, amelyek elképesztőnek, hősiesnek, vagy épp ostobának tűnnek a kívülvalók számára. De bármit tesznek is, annak igenis van értelme a hívő emberek szemében. A hitnek megvan a maga bizonyossága és bizonyítéka, mert a hit komolyan veszi Isten Igéjét.
A hitetlen ember így szól: "Mutasd meg nekem, hogy higgyek." Isten ezt mondja: "Higgy nekem, és látni fogsz." Isten nem azt akarja, hogy ellenőrizzük őt. Azt akarja, hogy bízzunk benne.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése