Máté evangéliuma 6:12
Egy pap ismerősöm mesélte évekkel ezelőtt a következő történetet:
Egy kis vidéki templomban, ahol általában alig néhányan vettek részt a miséken, volt egy asszony, aki, amikor a Miatyánkra került a sor, annál a kérésnél, hogy "bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek", mindig elhallgatott. Kevesen voltak, jól lehetett hallani, ha egy hang elcsendesült. A többiekkel együtt mondta az imádság ezt megelőző részeit, ennél mindig elhallgatott, majd folytatta a többiekkel onnét, hogy "és ne vigy minket kísértésbe", és velük együtt mondta végig. Mire gondolsz, vajon miért hallgatott el mindig éppen ennél a résznél? Eltaláltad!
"Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Jézus Krisztus azért halt meg, mert Isten meg akar nekünk bocsátani. Szeretne mindig egy újabb esélyt adni. Szeretné, ha a bűntudat és lelkiismeret furdalás terhe nélkül élhetnénk egy szabadabb, örömtelibb életet.
Ugyanakkor azt is szeretné, hogy ne tartsuk a haragot, ne álljunk bosszút, ne vágjunk vissza a minket ért vélt vagy valós sérelmekért. Egyrészt azért, mert ezek tönkreteszik emberi kapcsolatainkat, másrészt azért, mert amikor haragot tartunk, akkor elsősorban magunkat büntetjük, gyakran mások butasága miatt.
Ezért azt, hogy elengedje a mi adósságunkat, ahhoz a feltételhez kötötte, hogy mi is készek legyünk elengedni másoknak. "Bocsásd meg vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Gondoljunk bele: milyen következményei volnának annak, ha nem bocsátanánk meg? A másik oldalról pedig: mennyivel jobb, mennyivel könnyebb az élet, ha elengedjük a haragot?
Te elhallgatsz, mint az az asszony, vagy örömmel mondod, amikor a megbocsátáshoz érsz az imádban: "Atyám, bocsáss meg nekem, ahogy én is megbocsátok azoknak, akik ellenem tettek valamit"?
(Simon Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése