Kedves Olvasóm!
Nem tudod átérezni egy hajléktalan fájdalmát addig, míg nem töltesz egy hosszú téli éjszakát kint az utcán. Nem tudod átérezni az éhséget, ha még sosem feküdtél lel korgó gyomorral.
És nem tudhatod, hogy milyen szegénynek lenni, hogyha soha nem maradtál pénz nélkül az utcán.
A fenti sorok úgy, ahogy vannak igazak.
Megtapasztalásuk után az ember egészen másképpen kezd el gondolkodni.
Mai történetünk egy édesanyáról szól, aki meglátott az utcán egy nagyon éhes, piszkos árvagyereket. Megfogta a kezét, és elvitte a saját házukba, ahol már az árvagyerekkel egyidős fia várta, aki nagyon furcsállta a dolgot. Az édesanya megetette, kiválogatott egy pár darab tiszta ruhát a fia szekrényéből, majd ételt, ruhát pakolt és hazaküldte a kisfiút.
Az édesanya gyermeke számára csak ennyit mondott: Jézus is így tett volna! Mert ez az édesanya tudta, hogy milyen árvának és éhesnek lenni egyaránt.
Nem tudhatjuk, hogy mikor köszön vissza ránk Jézus arca. Nem tudjuk, hogy mikor segítettünk egyetlen egy mosollyal, öleléssel, jó szóval, vagy netán egy falat kenyérrel és változtattuk meg egy ember életét.
Ezért felhívásként írom a következő sorokat: Addig adjunk, amíg tudunk.
Nem tudod átérezni egy hajléktalan fájdalmát addig, míg nem töltesz egy hosszú téli éjszakát kint az utcán. Nem tudod átérezni az éhséget, ha még sosem feküdtél lel korgó gyomorral.
És nem tudhatod, hogy milyen szegénynek lenni, hogyha soha nem maradtál pénz nélkül az utcán.
A fenti sorok úgy, ahogy vannak igazak.
Megtapasztalásuk után az ember egészen másképpen kezd el gondolkodni.
Mai történetünk egy édesanyáról szól, aki meglátott az utcán egy nagyon éhes, piszkos árvagyereket. Megfogta a kezét, és elvitte a saját házukba, ahol már az árvagyerekkel egyidős fia várta, aki nagyon furcsállta a dolgot. Az édesanya megetette, kiválogatott egy pár darab tiszta ruhát a fia szekrényéből, majd ételt, ruhát pakolt és hazaküldte a kisfiút.
Az édesanya gyermeke számára csak ennyit mondott: Jézus is így tett volna! Mert ez az édesanya tudta, hogy milyen árvának és éhesnek lenni egyaránt.
Nem tudhatjuk, hogy mikor köszön vissza ránk Jézus arca. Nem tudjuk, hogy mikor segítettünk egyetlen egy mosollyal, öleléssel, jó szóval, vagy netán egy falat kenyérrel és változtattuk meg egy ember életét.
Ezért felhívásként írom a következő sorokat: Addig adjunk, amíg tudunk.
Addig szeressünk, amíg dobog a szívünk, mert utána már nem tudunk. Ezért tegyük fel minden reggel a kérdést: Ma mit tenne Jézus?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése