Lukács evangéliuma 10. fejezet 27. vers
Azért is érdemes olvasni Lukács sorait, nekünk keresztényeknek, mert rájöhetünk, milyen messze is vagyunk mindattól, amit Krisztus és népe képviselt előttünk.
De félreértés ne essék, nem akarok én most egy önmarcangoló, saját magunkat ledorongoló monológot kerekíteni erre a helyre.
Sokkal inkább vezet az a szándékok, hogy elősegítsem magam és mindannyiunk jellembeli változását, ami Jézus szándéka is volt, amikor szembesítette önmagával az ifjú írástudót.
Mert az önmagunkkal való szembenézés nélkül biztosan nem érünk el változást, mert nem értjük meg, honnan, hová kellene eljutnunk.
Talán az első és legfontosabb ebben a történetben, hogy mindannyiunk szándéka ugyan az.
Talán az első és legfontosabb ebben a történetben, hogy mindannyiunk szándéka ugyan az.
Az ami akkor is volt, vagyis eljutni az örök életre. Ahogyan akkor ezt szerette volna ez a fiatalember.
Ahogyan ezt szerette volna minden őszinte vallásos zsidó, legyen az farizeus, szadduceus, pap, tanító vagy egyszerű munkás ember úgy szeretné ezt most is minden keresztény. Ráadásul akkor is és most is ugyanezt szeretné mindannyiunk számára a mi drága Megváltónk is. Hogy Üdvözüljünk, hogy elnyerjük az örök életet. Jó érzés, hogy az Isten, az Ő Fia, a vallásos emberek akkor is és ma is egyetértenek ebben a célban.
Az azonban aggasztó, hogy talán a cél elérésében egy kicsit hátrébb tartunk, mint Krisztus korának írástudója. Megváltónk kérdésére ugyanis, hogy - mint olvasod a törvényben? - ő tudta a választ. Mielőtt azonban megvizsgálnánk szavait, figyeljünk kell arra, hogy az Úr a törvényhez irányítja kérdezője figyelmét. Vagyis a törvénynek is komoly szerepe van abban, hogy célhoz érjünk. Úgy gondolom, hogy itt sem más ez a szerep, mint amit később Pál apostol mond róla, nevezetesen, hogy tükröt tartva elénk rámutasson, milyen nagy szükségünk van a Megváltónkra, mert saját erőnkből még nem vagyunk azok, és nem is leszünk, akik szeretnénk lenni. A törvény (egyébként itt Mózes ötödik könyvéből idézi az írástudó a tízparancsolat összefoglalását) ugyanis megmondja, ki üdvözülhet, li nyerhet örök életet. Vagyis milyen emberekké kell válnunk ahhoz, hogy Isten országába jussunk.
Ahogyan akkor, a feltétel ma sem más, mint szeretni az Istent (első kőtábla négy parancsa) és az embert (második kőtábla hat parancsa). És itt, ezen a helyen van a mi, ma élő keresztények első komoly lemaradása. Ha elolvassuk az egész történetet, látni fogjuk, hogy a mi törvénytudónk csupán a második nagy, összefoglaló törvénycsoport miatt aggódott, a felebarát szeretete miatt. Vagyis úgy gondolta, hogy mindazt, amit Isten kívánt tőle, az rendben van. Pedig az sem kevés. Szeretni Istent teljes szívből, teljes lélekből, minden erőnkből és teljes elménkből azt jelenti, hogy odaszántuk magunkat egészen Istennek. Odaszántuk életünket, tetteinket, de még gondolatainkat is.
(Restás László)
Az azonban aggasztó, hogy talán a cél elérésében egy kicsit hátrébb tartunk, mint Krisztus korának írástudója. Megváltónk kérdésére ugyanis, hogy - mint olvasod a törvényben? - ő tudta a választ. Mielőtt azonban megvizsgálnánk szavait, figyeljünk kell arra, hogy az Úr a törvényhez irányítja kérdezője figyelmét. Vagyis a törvénynek is komoly szerepe van abban, hogy célhoz érjünk. Úgy gondolom, hogy itt sem más ez a szerep, mint amit később Pál apostol mond róla, nevezetesen, hogy tükröt tartva elénk rámutasson, milyen nagy szükségünk van a Megváltónkra, mert saját erőnkből még nem vagyunk azok, és nem is leszünk, akik szeretnénk lenni. A törvény (egyébként itt Mózes ötödik könyvéből idézi az írástudó a tízparancsolat összefoglalását) ugyanis megmondja, ki üdvözülhet, li nyerhet örök életet. Vagyis milyen emberekké kell válnunk ahhoz, hogy Isten országába jussunk.
Ahogyan akkor, a feltétel ma sem más, mint szeretni az Istent (első kőtábla négy parancsa) és az embert (második kőtábla hat parancsa). És itt, ezen a helyen van a mi, ma élő keresztények első komoly lemaradása. Ha elolvassuk az egész történetet, látni fogjuk, hogy a mi törvénytudónk csupán a második nagy, összefoglaló törvénycsoport miatt aggódott, a felebarát szeretete miatt. Vagyis úgy gondolta, hogy mindazt, amit Isten kívánt tőle, az rendben van. Pedig az sem kevés. Szeretni Istent teljes szívből, teljes lélekből, minden erőnkből és teljes elménkből azt jelenti, hogy odaszántuk magunkat egészen Istennek. Odaszántuk életünket, tetteinket, de még gondolatainkat is.
(Restás László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése