Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. […]
Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” János evangéliuma 6: 37-40, 43-44
Néhány napja egy mesekönyvet olvasok a gyerekeimnek, amiben egy lajhár lány, Lona a főszereplő, aki ember gyerekek általános iskolájába jár, és nagyon magányosan érzi magát.
Néhány napja egy mesekönyvet olvasok a gyerekeimnek, amiben egy lajhár lány, Lona a főszereplő, aki ember gyerekek általános iskolájába jár, és nagyon magányosan érzi magát.
Minden vágya, hogy legyenek neki is barátai, a legjobban a Menta, Málna és Napsugár alkotta csapatba szeretne tartozni, ők az osztály legmenőbb lányai. Egyik nap ebédnél Lona gondol egyet, összeszedi minden bátorságát, és odaül az említett lányok és holdudvaruk asztalához, hogy az ő társaságukban fogyassza el az ételt, de a csapat erre szó nélkül feláll és otthagyja őt.
Lona megalázva érezte magát, azt kívánta, bárcsak nyílna meg a föld alatta, és eltűnhetne örökre a kíváncsi szemek elől. Nem vágyott többre, mint ami minden ember (és állat) alapszükséglete közül az egyik, hogy tartozzon valahová, hogy legyenek társai, legyen kivel megosztania örömét és bánatát, és vele is megossza valaki ugyanezeket.
Ahogy a fenti igét elolvastam, ez a szívbemarkoló jelenet jutott az eszembe, és az, hogy ez a társaság, közösség, barátok utáni vágy mennyire Istenre vall. Ő is szeretne kapcsolatokat. Olyanokat, melyek kétirányúak. Amikben nemcsak Ő ad, teljesít, meghallgat, jelen van, hanem amibe a másik fél is hasonlóképp időt, energiát, érzelmeket áldoz.
Ami viszont nem vall rá, az az otthagyni egy olyan valakit faképnél, aki szeretne kapcsolatba lépni vele. Ő azért szállt le a mennyből, hogy megmentsen mindenkit. Nem azért tette meg ezt a felfoghatatlan lépést, nem azért halt kínhalált egy utolsó bűnözőnek járó szégyenteljes kivégzőeszközön, hogy egy elit csoportnak, a felső tízezernek, néhány kiválasztottnak adjon örök életet, hanem azért, hogy utat nyisson mindenkinek Isten országába. Nemcsak a fehér, középkorú, hetero férfiaknak, hanem minden bőrszín, minden kor, minden nemi és szexuális identitás, minden társadalmi réteg képviselője számára.
Ő sosem küld el, ha hozzá jössz, sőt, tárt karokkal fogad, és szeretne veled minőségi kapcsolatot építeni. Ő téged néz, az egyetlent, a megismételhetetlent, a csodálatost, a kimondhatatlanul értékest.
Nem tudom, milyen terheket hordozol nap mint nap, nem tudom, van-e egy „falu” mögötted, vagy egy háló körülötted, ami megtart, amikor épp zuhansz, de azt tudom, hogy az Atya meg akar menteni, Isten Fia érted és a veled való kapcsolatért áldozta fel magát.
Lona megalázva érezte magát, azt kívánta, bárcsak nyílna meg a föld alatta, és eltűnhetne örökre a kíváncsi szemek elől. Nem vágyott többre, mint ami minden ember (és állat) alapszükséglete közül az egyik, hogy tartozzon valahová, hogy legyenek társai, legyen kivel megosztania örömét és bánatát, és vele is megossza valaki ugyanezeket.
Ahogy a fenti igét elolvastam, ez a szívbemarkoló jelenet jutott az eszembe, és az, hogy ez a társaság, közösség, barátok utáni vágy mennyire Istenre vall. Ő is szeretne kapcsolatokat. Olyanokat, melyek kétirányúak. Amikben nemcsak Ő ad, teljesít, meghallgat, jelen van, hanem amibe a másik fél is hasonlóképp időt, energiát, érzelmeket áldoz.
Ami viszont nem vall rá, az az otthagyni egy olyan valakit faképnél, aki szeretne kapcsolatba lépni vele. Ő azért szállt le a mennyből, hogy megmentsen mindenkit. Nem azért tette meg ezt a felfoghatatlan lépést, nem azért halt kínhalált egy utolsó bűnözőnek járó szégyenteljes kivégzőeszközön, hogy egy elit csoportnak, a felső tízezernek, néhány kiválasztottnak adjon örök életet, hanem azért, hogy utat nyisson mindenkinek Isten országába. Nemcsak a fehér, középkorú, hetero férfiaknak, hanem minden bőrszín, minden kor, minden nemi és szexuális identitás, minden társadalmi réteg képviselője számára.
Ő sosem küld el, ha hozzá jössz, sőt, tárt karokkal fogad, és szeretne veled minőségi kapcsolatot építeni. Ő téged néz, az egyetlent, a megismételhetetlent, a csodálatost, a kimondhatatlanul értékest.
Nem tudom, milyen terheket hordozol nap mint nap, nem tudom, van-e egy „falu” mögötted, vagy egy háló körülötted, ami megtart, amikor épp zuhansz, de azt tudom, hogy az Atya meg akar menteni, Isten Fia érted és a veled való kapcsolatért áldozta fel magát.
A mindent adták oda a barátságotokért, és szélesre tárták előtted a menny kapuját.
Adjon erőt, és kísérjen utadon ez a kapcsolat!
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Adjon erőt, és kísérjen utadon ez a kapcsolat!
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése