Szeretjük, hogyha valaki megígér valamit nekünk, akkor azt teljesíti is, ugye?
Ha nem így történik, akkor az nagyon rosszul esik, esetleg fel is háborít minket.
Ha nem így történik, akkor az nagyon rosszul esik, esetleg fel is háborít minket.
Még az is lehet, hogy számon kérjük: Na, hol van az, amit ígértél?
Ugyanez a helyzet Istennel kapcsolatban is. Szeretjük az ígéreteit, hiszen azok a reményt hordozzák számunkra. Szívesen idézzük őket, és szeretünk rájuk hivatkozni, amikor beszélgetünk vele vagy róla. És az is megesik, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan az ígérete alapján gondoltuk, akkor felháborodunk, vitatkozni kezdünk vele, és számon kérjük rajta.
Isten fent idézett ígéretére Sátán emlékeztette Jézust, amikor kísértette őt, hogy ugorjon le a templom párkányáról (Máté ev. 4.). És Jézus nem ugrott le, mert az ígéret nem arra vonatkozott, amire a kísértő alkalmazta. Minket viszont időnként rávesz, hogy olyan ígéretek teljesedésére tartsunk igényt, amik el sem hangzottak, amik nem ránk vonatkoznak, vagy amiknek a feltételeit nem teljesítettük. Leggyakrabban ez az oka a csalódásunknak.
„Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.”
Ez jól hangzik, ugye? Bármit is teszünk, Isten angyalai megóvnak minket.
Csakhogy ez így nem igaz, és Isten ilyet nem ígért.
Ha az előző mondatot is elolvassuk, abban találunk egy feltételt, amihez az ígéret kapcsolódik:
„Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest választottad menedékednek” (az eredeti szöveg valahogy így fordítható).
Csakhogy ez így nem igaz, és Isten ilyet nem ígért.
Ha az előző mondatot is elolvassuk, abban találunk egy feltételt, amihez az ígéret kapcsolódik:
„Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest választottad menedékednek” (az eredeti szöveg valahogy így fordítható).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése