2016. július 17., vasárnap

Andrew Wommack-Orvosság kétely ellen

Ő pedig ezt mondta nekik: “Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal és böjtöléssel.” (Márk 9:29)

 

Az ima és böjt nem űz el bizonyos démonokat. Ha Jézus neve és a nevében való hit nem végzi el a munkát, akkor az ima és böjt sem fogja. Jézus arról beszélt itt, hogy a böjt és az ima az egyetlen módja annak, hogy ezt a fajta hitetlenséget kiűzzék.

A tudatlanság miatti hitetlenséget félre lehet állítani azáltal, hogy befogadjuk Isten Szavának igazságait. (Róma 10:17; 2 Péter 1:4.) azonban, az a típusú hitetlenség, amely a tanítványokat ebben az esetben akadályozta egy “természetes” fajta hitetlenség volt. Egész életükben azt tanították nekik, hogy csak abban higgyenek, amit az öt érzékszervük mondott nekik. A természetes információk egyszerűen erősebben dominálták őket, mint az Isten Szava. Az egyetlen útja, hogy legyőzzük természetes érzékszerveink által közvetített hitetlenséget, hogy ima és böjt által erőt veszünk fölöttük.

A böjt sok dolgot elvégez. A böjt egyik legnagyobb jótéteménye, hogy a hústest kívánságának megtagadásán keresztül a szellemi ember felemelkedik bennünk. A böjtöt mindig arra alkalmazták, hogy Istent keressék az érzékszervek kizárásával. Nem űzi ki a démonokat, ellenben kiűzi a hitetlenséget. A böjt jótékony hatású a keresztény élet valamennyi aspektusára nézve – nemcsak a démonok kiűzésére.

A böjt valódi ereje abban áll, hogy megalázzuk magunkat az önmegtagadáson keresztül (Zsoltár 35:13; 69:10.). És ez elérhető más úton is. Mint a teljes absztinencia. A részleges böjt is eredményes lehet, továbbá az idődet és kedvteléseidet érintő böjt is. Azonban, mivel az étel utáni vágy az egyik legerőteljesebb hajtóerő az életedben. Az ételtől való tartózkodás tűnik a leghatékonyabb és leggyorsabb módozatnak. A böjtnek fontosabb szerepet kellene tulajdonítanunk Isten keresésében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése