Csodálatos folyamatot látunk itt, amely Isten közvetlen jelenlétébe vezet. Hangos és ujjongó dicsérettel és hálaadással kezdődik: "…örvendezzünk… hangosan kiáltsunk…" Isten bátorít bennünket, hogy szabadon fejezzük ki dicséretünket és hálaadásunkat. Mindannyiunknak szükségünk van erre a szellemi felszabadulásra. Majd ahogy tovább haladunk, megváltozik viselkedésünk: "Jöjjetek, hajoljunk meg az imádásban; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!" A dicséret és a hálaadás vezet be bennünket az imádásba. Az imádás nem annyira kifejezési mód, mint inkább magatartás. Meghajlás, térdre esés - sőt olykor arcra borulás Isten előtt. Lényünk minden része, személyiségünk minden területe benne van. Minden Istennek való teljes, fenntartás nélküli alárendeltségben egyesül. Mikor az imádásnak ebbe az állapotába kerülünk, képesek vagyunk Isten hangjának közvetlen meghallására. Ezért folytatja így a zsoltáros: "Ma, ha halljátok az Ő szavát…" Ez felemel minket az olyan cselekedetek fölé, mint például egy ima elmondása vagy a bibliaolvasás, akármilyen fontosak is ezek. Szellemünket közvetlen kapcsolatba hozza Istennel. Az ösvény, amit itt a zsoltáros megmutat, a dicséreten és a hálaadáson keresztül visz be bennünket az imádásba és Isten előtti megnyugvásba. A gyönyörnek és a bőségnek olyan földjére juthatunk ezáltal, amit természetes gondolatokkal soha nem foghatunk fel, olyan földre, amit "szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek." (1Korinthus 2,9) Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése