E.W. Kenyon: Az én nevemben ördögöket űztök 5.rész

Ennek a könyvnek legtöbb olvasója pontosan tudja, hogy milyen anyagi javai vannak.

Ha farmer vagy, pontosan tudod, mekkora földterület tartozik hozzád az adásvételi szerződés szerint.
Ha a városban van valami tulajdonod, vagy ha bérlő vagy, pontosan tudod, hogy hány szoba tartozik hozzád.
Ebben a mi kapzsi világunkban megpróbáljuk kihasználni minden tulajdonunkat; a szellemi világban
azonban milyen kevesen vagyunk tisztában azzal, hogy mi az, ami a miénk; így nem is élvezzük azt, ami jog szerint hozzánk tartozik.
Közülünk még a legbölcsebbek is csak nagyon keveset értenek meg a szellemi életből.
Emlékezzünk, mit mondott Jézus a tanítványoknak elmenetele előtt: „Az én nevemben ördögöket
űztök” , és azt se feledjük, hogy szolgálatának nagy részében a sötétség láthatatlan seregeivel folytatott harcot.
A természetesen gondolkodó ember, aki hallgatja az átlag prédikátor szónoklatait és olvassa a mai
vallásos írásokat, azt hiheti, hogy a démonok ma már nem is léteznek, vagy arra gondol, hogy ezek már csak a nagyvárosok nyomornegyedeiben sereglenek össze, és egész idejüket az emberiség alacsonyabb társadalmi rétegei között töltik.
Évekkel ezelőtt késztetést kaptam arra, hogy tanulmányozzam ezt a kérdést.
Úgy találtam, hogy az Írás nagyon is sokat tanít a démonokról, szokásaikról, hatásaikról és az emberek feletti hatalmukról. 

Amikor Pál az efézusi gyülekezetnek írt, elmondta nekik, hogy az ő harcuk „nem vér és test ellen van, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen.”
A Kolosséban lakókhoz ezt írja: „Köszönt titeket Epafrás, ki tiközületek való, Krisztusnak szolgája,
mindenkor tusakodván tiérettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.”
Figyeljünk fel arra, hogy a tusakodván-nak fordított szó jelentése: birkózni, küzdeni, harcolni.
Kivel is harcolt ő? Kivel folyt ez a tusakodása?
Egészen biztos, hogy nem az Atyával! Az Atya örök célja az, hogy megáldja az embert.
Tudjuk, hogy az ima nem tudja megváltoztatni Isten célját; a szó hétköznapi értelmében semmiképpen sem.
Az ima felgyorsíthatja vagy ösztönözheti Istent, hogy segítségünkre jöjjön, vagy elérhetjük vele, hogy együttműködjön és együttérezzen velünk, segítsen minket a nehéz időkben, de a kinyilatkoztatások teljes során át érzékelhető az a tény, hogy létezik egy rejtett erő, ami intelligens módon Isten célja ellen hadakozik.
Saját szolgálatom során hosszú éveken keresztül nagyon sok nehézséggel kellett szembesülnöm;
persze lehet, hogy minden prédikátor és evangélista így van ezzel. Bizonyos emberek állandóan csak próbálkoztak, és úgy tűnt, hogy sohasem tudnak Istenben megnyugodni.
Ők voltak azok, akik mindig imát kértek magukért, de soha nem jutottak előbbre.
Másoknál úgy tűnt, hogy valóban megkapták a világosságot, de valami láthatatlan erő mégis
visszatartotta őket.
Ezek az emberek természetesen nagyon sok nehézséget okoztak nekem — azon törtem a fejem, miként segíthetnék nekik.
Történt egy napon, hogy rajtam kívülálló különös vezetésre megparancsoltam a láthatatlan erőnek,
hogy törjön meg az illető ember felett, akit fogva tart.
Jézus nevében imádkoztam.
Azt kiáltottam: „Jézus nevében megparancsolom, hogy a te erőd törjön meg ezen élet felett.”
Abban a pillanatban megszabadult az az ember, én pedig döbbenten álltam az eset előtt.
Különös félelem jött rám attól, hogy képes voltam működésbe hozni ezt a csodálatos erőt, csupán
azzal, hogy egyszerűen parancsot adtam Jézus nevében. Attól fogva, ahogy használtam Jézus nevét, számos döbbenetes eredményt tapasztalhattam meg az ébredési összejövetelek során.
Rájöttem, hogy sok ember azért nem tudta elfogadni Jézust személyes Megváltójának, mert démonikus erők megkötözöttségben tartották.
Az emberek éhesek; meg akarnak szabadulni a bűntől, vágyakoznak az örök életre, de sokan közülük
képtelenek megszabadulni azokból a kötöttségekből, amik fogva tartják őket.
Sok száz ember mondta már nekem: „Én nem lehetek keresztény. Szeretnék keresztény lenni, de
valami visszatart.”
Ilyenkor egyszerűen csak a vállukra tettem a kezem, és azt mondtam: „A názáreti Jézus nevében
megparancsolom a téged fogva tartó erőnek, hogy törjön meg. Most pedig az Ő hatalmas nevében állj lábra.”

Ők pedig örömkönnyek között engedelmeskedtek. 

Imádkoztam olyan emberekért, akiket szenvedélyek kerítettek hatalmukba — dohányzás, alkohol,
kéjvágyak —, és láttam, ahogy ők is megszabadultak ugyanabban a hatalmas névben.
Láttam olyan keresztényeket is, akik azelőtt képtelenek voltak nyilvános bizonyságtevésre vagy imára, mert úgy érezték, nem tudják a szájukat megnyitni, miközben a szívük szabadságért kiáltott.
Amikor emberekért imádkoztam ebben a névben és megparancsoltam az erőnek, hogy törjön meg,
szinte kivétel nélkül azonnal megszabadultak.
Láttam az isteni gyógyításnak néhány olyan esetét, ami felrázhatta volna az egész országot, ha az
emberek tudomást szereztek volna róla.
Egy majdnem teljesen vak nőt gyógyított meg Jézus nevének ereje, annyira, hogy ma már szemüveg nélkül olvas.
Mások súlyos szívbetegségből, és különböző bajokból gyógyultak meg.
Sokan viszont nagyon nehezen tudták átvenni a gyógyulásukat.
Több alkalommal imádkoztam értük, és rájöttem, az a baj velük, hogy meg vannak kötözve,
démonikus erők tartják őket fogságban. Ők akkor szabadultak meg, amikor azt mondtam: „Jézus nevében, démonok hagyjátok el ezt a testet!”
Ma csak akkor végezhetünk sikeres munkát, a hívők csak akkor élhetnek állandó győzelemben, ha
felismerjük, hogy a veszély forrását a démonikus erők jelentik, és hogy az őket legyőző erő Isten Fiának, a názáreti Jézusnak nevében van.
Minél hamarabb felismerjük azt, hogy a minket körülvevő légtér tele van ellenséges erőkkel, amik
megkísérlik tönkretenni az Atyával való közösségünket és hatástalanítani akarnak minket a mi mesterünk szolgálatában, annál jobb lesz nekünk. 

Három dolog szükséges ahhoz, hogy imádkozni tudjunk, megszabaduljunk és győzelmet arassunk a démonok felett. 

Először, Isten gyermekének kell lennünk.
Másodszor, nem szabad megvallatlan, vagy meg nem bocsátott bűnnek lennie a szívünkben, mert ha így van, a démonok csak nevetni fognak imáinkon.
Harmadszor, ismernünk kell Jézus nevének az erejét, és tudnunk kell használni azt.

Olvasd el figyelmesen az Apostolok cselekedeteit, és figyeld meg, hogyan használták a tanítványok e nevet. Kedves olvasó, ha az életed eddig csak kudarcokból állt, ha az ellenség ereje körülzárt, kelj fel most Jézus mindenható nevében, és rázd le magadról az ellenséget, szabadítsd meg magad, aztán menj és tegyél szabaddá másokat!
Az Ő nevében
Mit jelent az a kifejezés, hogy az Ő nevében?
Tudjuk, hogy az a kifejezés, Krisztusban, körülbelül százharmincszor található meg az Újszövetségben. Ez megmutatja nekünk a hívő helyzetét, törvényes jogát Isten programjában, illetve céljaiban, valamint családjában elfoglalt helyét.

Amikor Jézus megadta a korai egyháznak azt a jogot, hogy használja az Ő nevét, ez a jog azt jelentette, hogy ők fogják képviselni Őt. A hívők cselekszenek helyette, és amikor Jézus nevében imádkoznak, az olyan, mintha maga Jézus imádkozna. 

Ez azt jelenti, hogy mi átvesszük Krisztus helyét, és Krisztus képviselőjeként cselekszünk.
Krisztus jelenleg az Atya jobbján van, mi pedig itt vagyunk, mint az Ő képviselői, nemcsak
egyetemesen, hanem egyénileg is.
Amikor Jézus nevében imádkozunk, átvesszük a távollévő Krisztus helyét; használjuk az Ő nevét,
használjuk az Ő hatalmát, hogy véghezvigyük az Ő akaratát a földön.
Amikor azt mondjuk: „Atyám, mi ezt kérjük Jézus nevében” , akkor mint Jézus képviselői
imádkozunk.
Ilyenkor ezt mondjuk: „Atyám, Jézus ott van fent a Te jobb kezed felől, és Ő meghatalmazást adott
nekünk, hogy hajtsuk végre a Te akaratodat a földön. Most itt van ez a nagy szükség. Mi megkérünk Téged
az Ő nevében, hogy töltsd be ezt a szükséget.”
Ez lehet anyagi szükség, lehet szolgálatra való erő, lehet lelkek üdvössége, betegek gyógyulása — mi vesszük át Jézus helyét, és használjuk Jézus nevét éppúgy, mintha maga Jézus lenne itt.
Az egyedüli különbség: ahelyett, hogy Jézus tenné, most mi tesszük ezt helyette, az Ő parancsolatára.
Ő ugyanazt a hatalmat adta nekünk, ami neki volt, amikor itt járt a földön, és a hívőnek Krisztusban való helye megadja számára ugyanazt a rangot az Atyánál, ami Krisztusé volt itt a földön.
Jézus nevének korlátlan használata felfedi előttünk azt a végtelen bizalmat, amit az Atya az egyházba helyezett. Ez már önmagában hatalmas kihívás.
Az az egyszerűség, amivel Péter használta Jézus nevét az Apostolok cselekedeteiben, arra enged
következtetni, hogy Péter tisztában volt azzal, hogy Ő Jézus helyett cselekszik, ugyanazzal a hatalommal, ami Jézusnak volt.
Figyeljük meg, még imádkozni sem kezdett el a betegekért, egyszerűen csak azt mondta: „Jézus
nevében kelj fel és járj!”
Itt még burkolt célzás sincs arra, hogy megpróbált volna valamiféle „hitet” alkalmazni. Ez az egész
nagyon egyszerűnek tűnt a korai egyház számára — ők emlékeztek arra, amit a Mester mondott, és amit Őmondott, azt igazságnak fogadták el.
Hiszen Ő azt mondta: „Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”
Nem folytattak efelől vitákat, nem aggodalmaskodtak emiatt, nem kezdték el kielemezni, hogy vajon mit jelenthet ez — egyszerűen csak elfogadták és cselekedtek Jézus szavai alapján.
Ők még nem tudtak mindarról, amit később Pál kijelentett nekünk a Római, a Galata és az Efézusi
levelekben, azt viszont tudták, hogy Jézus megadta nekik azt a jogot, hogy használják az Ő nevét, és ők gyermeki egyszerűséggel éltek is ezzel.
Azt hiszem, nekünk is ezt kellene ma tennünk.
Az én nevemben ördögöket űztök, az én nevemben kezeteket a betegekre teszitek, és azok
meggyógyulnak. 

Ez a hívőknek szól, és mi hívők vagyunk.
„Akármit kértek az Atyától, az én nevemben, Ő megadja néktek” — ez egy olyan egyszerű kijelentés, amit bárki megérthet.
Mi nyilvánosan bele lettünk keresztelve ebbe a névbe. Szellemi értelemben is meg lettünk keresztelve: Krisztusba lettünk helyezve az újjászületés által, így mi most már a szőlőtőben vagyunk, annak egyik szőlővesszeje vagyunk, a szőlőtő pedig maga Krisztus.
Mi Krisztusban vagyunk, és mivel Krisztusban vagyunk, megvan a jogunk, hogy használjuk az Ő
nevét! Így ebben a névben cselekszünk, mint képviselők, teljes törvényességgel.
Ez dicsőíti meg az Atyát, ez magasztalja fel Jézust, ez ad választ az emberiség szükségeire.
Ez a természetfeletti erő minden hívő rendelkezésére áll.
Ez nem képzettség vagy felszenteltség kérdése, ez pusztán annak a megértése, hogy mi a valóságos
helyem Krisztusban, és hogy használom-e azt az erőt, ami nekem, és minden más hívőnek törvényesen megadatott.
Milyen hatalmasak Isten csodái és az Ő kegyelme!