„Az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott
szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken.” (I. Kor. 1:2)
Mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják.
Azokban a korai napokban a hívők ismerték ennek a névnek az értékét, helyét és hatalmát, és igen
nagyra becsülték e nevet.
Jézus neve erejének frissessége tudatában jártak és éltek.
Amikor felhívást intéztek testvéreikhez, ilyen fordulatot használtak:
„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen
szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások...”
Felhívásukat Jézus nevében hozták elő.
Az I. Kor. 5:4-ben olvassuk: „...a mi Urunk, Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén.”
Itt a gyülekezetnek éppen egy belső nehézséggel kellett szembenéznie — az egyik fiatalember egy
igen súlyos vétséget követett el.
Pál pedig azt mondja nekik, hogy amikor összejönnek az Úr Jézus Krisztus nevében, adják át az ilyet a sátánnak a test pusztulására, hogy a szelleme üdvözüljön az Úr Jézusnak ama napján.
Abban a névben volt az élet és a halál ereje azokban a napokban.
„Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttatatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által.” (I. Kor. 6:11)
Itt az áll, hogy ők meg vannak mosva, szentelve, igazítva abban a névben.
Minél tovább megyünk az apostoli levelekben, annál mélyebben megérint minket az, hogy milyen erő, méltóság és isteni kegyelem helyeztetett e névbe.
„Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.” (Ef. 5:20)
Még dicséretünk és imádatunk sem mehet közvetlenül Isten elé: az Úr Jézus Krisztus nevében kell
ezeket előhoznunk.
Ez nem akadályoz minket abban, hogy imádjuk és dicsérjük magát Jézust, de amikor az Atyát
dicsérjük, ezt az Úr Jézus Krisztus nevében kell tennünk.
„Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil. 2:9–11)
Isten hatalmasan felmagasztalta Jézus nevét mindhárom világban — minden térd meghajol, minden
angyali lény meghajol ennek a csodálatos ember Jézusnak a neve előtt.
Nincs név, ami ilyen hatalmas lenne; nincs név, amihez ilyen hatalmas dicsőség tartozna, mint Jézus
nevéhez.
szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken.” (I. Kor. 1:2)
Mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják.
Azokban a korai napokban a hívők ismerték ennek a névnek az értékét, helyét és hatalmát, és igen
nagyra becsülték e nevet.
Jézus neve erejének frissessége tudatában jártak és éltek.
Amikor felhívást intéztek testvéreikhez, ilyen fordulatot használtak:
„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen
szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások...”
Felhívásukat Jézus nevében hozták elő.
Az I. Kor. 5:4-ben olvassuk: „...a mi Urunk, Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén.”
Itt a gyülekezetnek éppen egy belső nehézséggel kellett szembenéznie — az egyik fiatalember egy
igen súlyos vétséget követett el.
Pál pedig azt mondja nekik, hogy amikor összejönnek az Úr Jézus Krisztus nevében, adják át az ilyet a sátánnak a test pusztulására, hogy a szelleme üdvözüljön az Úr Jézusnak ama napján.
Abban a névben volt az élet és a halál ereje azokban a napokban.
„Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttatatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által.” (I. Kor. 6:11)
Itt az áll, hogy ők meg vannak mosva, szentelve, igazítva abban a névben.
Minél tovább megyünk az apostoli levelekben, annál mélyebben megérint minket az, hogy milyen erő, méltóság és isteni kegyelem helyeztetett e névbe.
„Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.” (Ef. 5:20)
Még dicséretünk és imádatunk sem mehet közvetlenül Isten elé: az Úr Jézus Krisztus nevében kell
ezeket előhoznunk.
Ez nem akadályoz minket abban, hogy imádjuk és dicsérjük magát Jézust, de amikor az Atyát
dicsérjük, ezt az Úr Jézus Krisztus nevében kell tennünk.
„Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil. 2:9–11)
Isten hatalmasan felmagasztalta Jézus nevét mindhárom világban — minden térd meghajol, minden
angyali lény meghajol ennek a csodálatos ember Jézusnak a neve előtt.
Nincs név, ami ilyen hatalmas lenne; nincs név, amihez ilyen hatalmas dicsőség tartozna, mint Jézus
nevéhez.
Jézus neve egyre csak növekedett a földön, attól a naptól fogva, hogy ott feküdt a jászolban, és Mária, ahogy Őt nézte, visszaemlékezett az angyal szavaira: „...és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.
A jászolról szóló próféciától a kereszt tragédiáján át végigszáguldván az elmúlt korokon ez a név egyre csak növekedett egészen a mai napig. A zsidók és az egész világ pogányai kénytelenek elismerni ezt a nevet.
A keresztény országokban senki sem írhat meg egy hivatalos okiratot anélkül, hogy meg ne emlékezne Jézus nevéről. A dokumentumon fel kell tüntetni, hogy az Úr hányadik évében íródott.
Az Úr úgy intézte, hogy hitétől függetlenül mindenki ismerje el Krisztus születését, minden egyes
alkalommal, amikor egy levelet keltez.
Ahol csak ez a név ismertté, elismertté és tiszteltté vált, a lakóhely otthonná válik, az anya
rabszolgából az otthon tisztelt királynőjévé lesz, a semmibevett kislánykákat pedig szeretet és tisztelet veszi körül.
Ahol csak tisztelettel illetik ezt a nevet, az oktatási intézmények gomba módra szaporodnak, a
találmányok, a tudományos kutatások és a felfedezések támogatókra lelnek.
Ez a név, amit semmibe vettek és megtapostak a kegyelem korszakában, ez a név félelemmel fogja
eltölteni a gonosz emberek szívét.
A keresztény országokban senki sem írhat meg egy hivatalos okiratot anélkül, hogy meg ne emlékezne Jézus nevéről. A dokumentumon fel kell tüntetni, hogy az Úr hányadik évében íródott.
Az Úr úgy intézte, hogy hitétől függetlenül mindenki ismerje el Krisztus születését, minden egyes
alkalommal, amikor egy levelet keltez.
Ahol csak ez a név ismertté, elismertté és tiszteltté vált, a lakóhely otthonná válik, az anya
rabszolgából az otthon tisztelt királynőjévé lesz, a semmibevett kislánykákat pedig szeretet és tisztelet veszi körül.
Ahol csak tisztelettel illetik ezt a nevet, az oktatási intézmények gomba módra szaporodnak, a
találmányok, a tudományos kutatások és a felfedezések támogatókra lelnek.
Ez a név, amit semmibe vettek és megtapostak a kegyelem korszakában, ez a név félelemmel fogja
eltölteni a gonosz emberek szívét.
Cselekedj mindent a névben
„És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek,
hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala.” (Kol. 3:17)
Az Efézusi levél azt mondja, hogy amikor az Atyát imádjuk, e néven keresztül kell tennünk, itt viszont még azt is mondja, hogy: Mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent e névben cselekedjetek.
Ez véget vet annak a vitának, hogy Jézushoz imádkozzunk-e.
Ez adja meg Jézus helyét; ez emeli fel e nevet mindennapi életünkben.
Mindent, amit csak teszünk szóval vagy tettel, ebben a névben kell tennünk, és csakis ebben a névben.
A II. Thessz. 1:11–12-ben erre kapunk egy újabb utalást: „Mivégből imádkozunk is mindenkor
tiérettetek, hogy a mi Istenünk méltónak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával, hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak
neve tibennetek, és ti is Őbenne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.”
Ez az igevers talán még az eddigieknél is világosabban hangsúlyozza a név helyét mindennapi
életünkben és szolgálatunkban. E névnek meg kell dicsőülnie az életünkben, és meg kell dicsőülnie a szolgálatunkon keresztül.
Lehetne-e a nevet annál jobban megdicsőíteni, mint ha úgy használjuk, ahogy a korai egyház
használta?
„A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mitőlünk kapott.” (II. Thessz. 3:6)
Itt Pál apostol utasítja az egyházat az Úr Jézus nevében, hogy a hívők vonják el magukat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él.
Milyen hatalmas lehetett az a név a korai egyház szemében!
„Annakokáért Őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tévő ajkaknak gyümölcsét.” (Zsid. 13:15)
Az ő bizonyságtételük a világ előtt e név megvallása volt.
Most már értem, hogy mit jelent az ApCsel. 8-ban, hogy Fülöp Isten országát és Jézus nevét hirdette.
Prédikálták a nevet; hirdették e név erejét, hatalmát és csodáit.
Nagyra értékelték Jézus ígéretét, amikor azt mondta: „Mostanáig semmit sem kértetek az én
nevemben.”
Elmentek és szenvedtek a névért.
Most már világosabban értem, hogyan érezhették magukat a zsidó papok, amikor megtiltották a
tanítványoknak, hogy többé ne prédikáljanak ebben a névben.
Miután letartóztatták a tanítványokat, azt mondták nekik: „Nem megparancsoltuk-e néktek, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal...”
Ők ismerték, hogy mit ér ez a név, e név erejének a frissességében éltek, és azok a zsidók is tisztában voltak e név erejével.
A Jakab 2:7-ben olvassuk: „Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, amelyről neveztettek?”
Jakab „szép névnek” nevezi, az angol fordítás szerint „tiszteletre méltó név” . Tisztelettel,
megbecsüléssel és szeretettel tekintettek fel arra a névre, ami igen hatalmas dolgokat cselekedett az egész országban.
„Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Jak. 5:14)
A betegeket ebben a névben kenték meg, hogy meggyógyuljanak.
„Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket...” (I. Pét. 4:14)
Boldogan viselték a gyalázatot ezért a névért.
Nagyon világosan láthatjuk, hogy Jézus neve vezető helyet foglal el tanításaikban; amikor pedig egy
pogány faluba vagy városba mentek, ezt a nevet prédikálták az embereknek, ahogy Fülöp is azt prédikálta, amikor lement Samáriába.
Elmondták az embereknek, hogy Jézus nevében van az az erő, ami meggyógyítja a betegeket, kiűzi a démonokat, hatalmas dolgokat és csodákat tesz — hogy az Ő Istenük képviselteti magát ebben a névben.
„Írok néktek gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az Ő nevéért.” (I. Ján. 2:12)
Itt egy másik értelemben használatos a név, viszont igen hatalmas üzenetet közöl velünk. A bűnök az Ő nevéért — az Ő neve miatt — bocsáttatnak meg.
„Ez pedig az Ő parancsolata, hogy higgyünk az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében és szeressük egymást...” (I. Ján. 3:23)
Az a parancsolat, hogy higgyünk a névben, az eredeti görög szövegben így áll szó szerint: „higgyük a nevet”.
Most már értem, hogy mit jelent az ApCsel. 8-ban, hogy Fülöp Isten országát és Jézus nevét hirdette.
Prédikálták a nevet; hirdették e név erejét, hatalmát és csodáit.
Nagyra értékelték Jézus ígéretét, amikor azt mondta: „Mostanáig semmit sem kértetek az én
nevemben.”
Elmentek és szenvedtek a névért.
Most már világosabban értem, hogyan érezhették magukat a zsidó papok, amikor megtiltották a
tanítványoknak, hogy többé ne prédikáljanak ebben a névben.
Miután letartóztatták a tanítványokat, azt mondták nekik: „Nem megparancsoltuk-e néktek, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal...”
Ők ismerték, hogy mit ér ez a név, e név erejének a frissességében éltek, és azok a zsidók is tisztában voltak e név erejével.
A Jakab 2:7-ben olvassuk: „Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, amelyről neveztettek?”
Jakab „szép névnek” nevezi, az angol fordítás szerint „tiszteletre méltó név” . Tisztelettel,
megbecsüléssel és szeretettel tekintettek fel arra a névre, ami igen hatalmas dolgokat cselekedett az egész országban.
„Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Jak. 5:14)
A betegeket ebben a névben kenték meg, hogy meggyógyuljanak.
„Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket...” (I. Pét. 4:14)
Boldogan viselték a gyalázatot ezért a névért.
Nagyon világosan láthatjuk, hogy Jézus neve vezető helyet foglal el tanításaikban; amikor pedig egy
pogány faluba vagy városba mentek, ezt a nevet prédikálták az embereknek, ahogy Fülöp is azt prédikálta, amikor lement Samáriába.
Elmondták az embereknek, hogy Jézus nevében van az az erő, ami meggyógyítja a betegeket, kiűzi a démonokat, hatalmas dolgokat és csodákat tesz — hogy az Ő Istenük képviselteti magát ebben a névben.
„Írok néktek gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az Ő nevéért.” (I. Ján. 2:12)
Itt egy másik értelemben használatos a név, viszont igen hatalmas üzenetet közöl velünk. A bűnök az Ő nevéért — az Ő neve miatt — bocsáttatnak meg.
„Ez pedig az Ő parancsolata, hogy higgyünk az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében és szeressük egymást...” (I. Ján. 3:23)
Az a parancsolat, hogy higgyünk a névben, az eredeti görög szövegben így áll szó szerint: „higgyük a nevet”.
Akkor nekünk hinnünk kell ezt a nevet — hinnünk kell mindazt, amit képvisel — hinnünk kell
mindazt, amit ez a név jelent az Atya szívének. Nekünk hinnünk kell ezt a nevet!
Kedves olvasó, most tedd fel magadnak őszintén a kérdést: „Én hiszem a Jézus nevét? Mit jelent ez a név az én életemben?”
„Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.” (I. Ján. 5:13)
Hiszünk a névben, hogy üdvözüljünk; hiszünk a névben, hogy legyen erőnk a szolgálatra.
Nekünk hívőknek Krisztusban elfoglalt helyünk miatt törvényes jogunk van arra, hogy Jézus nevében imádkozzunk, és magunkhoz vehetjük e névből mindazt a végtelen szeretetet, gazdagságot, kegyelmet, üdvösséget és szabadulást, ami már hozzánk tartozik.
Látjuk az apostoli levelek tanításaiból, hogy mi volt Jézus szándéka, amikor azt a hatalmas ígéretet
tette nevének használatáról.
Jézus neve lett a középpont, mindent e név köré építettek missziós tevékenységük során.
Ebben a névben éltek, cselekedtek és dicsérték Istent.
Ez a név jelentette a táplálékot és az öltözetet. Ez a név jelentette a megszabadulást ellenségeik kezéből. Ez a név jelentette az erőt a démonok és a betegségek felett.
mindazt, amit ez a név jelent az Atya szívének. Nekünk hinnünk kell ezt a nevet!
Kedves olvasó, most tedd fel magadnak őszintén a kérdést: „Én hiszem a Jézus nevét? Mit jelent ez a név az én életemben?”
„Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.” (I. Ján. 5:13)
Hiszünk a névben, hogy üdvözüljünk; hiszünk a névben, hogy legyen erőnk a szolgálatra.
Nekünk hívőknek Krisztusban elfoglalt helyünk miatt törvényes jogunk van arra, hogy Jézus nevében imádkozzunk, és magunkhoz vehetjük e névből mindazt a végtelen szeretetet, gazdagságot, kegyelmet, üdvösséget és szabadulást, ami már hozzánk tartozik.
Látjuk az apostoli levelek tanításaiból, hogy mi volt Jézus szándéka, amikor azt a hatalmas ígéretet
tette nevének használatáról.
Jézus neve lett a középpont, mindent e név köré építettek missziós tevékenységük során.
Ebben a névben éltek, cselekedtek és dicsérték Istent.
Ez a név jelentette a táplálékot és az öltözetet. Ez a név jelentette a megszabadulást ellenségeik kezéből. Ez a név jelentette az erőt a démonok és a betegségek felett.
Ez a név jelentette Isten imádatát és dicséretét, és e néven keresztül járultak Isten elé.
Jézus Krisztus egyházának láthatatlan ereje és csodatévő hatalma ma is ebben a hatalmas névben található.
Jézus Krisztus egyházának láthatatlan ereje és csodatévő hatalma ma is ebben a hatalmas névben található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése