Ahogy fejemet a mellére hajtottam, éreztem lassú szívverését. Folyt a könnyem, próbáltam visszatartani a zokogást, ami ki akart törni a szívem mélyéből. Lehunyt szemmel magam előtt láttam ötéves önmagamat, amikor széles vállára ültetve először vitt el az állatkertbe. Olyan régen volt. Édes emlékek. És most megszakad a szívem.
Uram, ne még. Nem állok készen a búcsúra. Még annyi mindent el akarok mondani neki. Fontos dolgokat. Szeretném, ha tudná apukám, mennyire szeretem. Ne még, Uram, ne még.
Közelebb kucorodtam, mint hajdan az az ötéves kislány, hallgattam sekély levegővételeit. Gyöngéden tenyerembe vettem a kezét.
Köszönöm, Uram, hogy nincsenek fájdalmai. Ha eljön az idő, vedd őt magadhoz békességben. De ne még, Uram, ne még.
Ketyeg az óra. Múlnak a percek. Az emlékek maradnak.
És eljött az idő.
A búcsú édesapámtól azon a napon, életem legfájóbb élménye. Alig 15 hónappal korábban ment el édesanyám, és a gondolat, hogy most őt is elveszítem, elviselhetetlen volt.
Többé nem mondhatom neki, hogy „Szeretlek, apukám!” Nem hívhatom fel, hogy tanácsát kérjem. Nem látom többé mosolyogni, nem érzem kezét a kezemen.
Többé már nem.
Ebben a hónapban volt két éve annak, hogy apu elment. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy rájuk gondolnék. Nagyon hiányoznak. Annyira szeretnék velük lenni újra.
A földi élet „többé már nem” homályába betör egy reménysugár. Érzem magamban. Tudom. Ígéretem van rá, hogy egy napon újra látni fogom a szüleimet.
Vigasztalást találok abban, hogy tudom, létezik egy valóságos hely, amit Isten teremtett, és Jézus előkészít mindnyájunk számára, akik elfogadják a meghívását. Egy csodálatos hely. Nagyszerűbb mindennél, amit el tudunk képzelni. Egy hely, amit mennyországnak hívnak.
Ahogy felébredek egy újabb „többé már nem” napra, lehorgonyzom szívemet Jézus szavainak biztonságába: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2).
Azokban a percekben, mikor feltörnek az emlékek, és a szomorúság visszatér, megvigasztal, sőt örömöt okoz, ha ennek az ígéretnek a fényében gondolok a szüleimre. Mert a mennyországban nincs gyász, nincs sírás, nincs fájdalom, nincs halál. Minden megújul.
Ha egy cipőben járunk, és neked is nagyon hiányzik ma valaki – akit látni szeretnél újra, megfogni a kezét, és csak annyit mondani: Szeretlek, de aztán a „többé már soha” befurakodik a gondolataidba minden nap, amit nélkülük élsz meg – biztatni szeretnélek ezzel az igazsággal. Ha az, akire gondolsz, elfogadta Isten meghívását, nem halt meg, hanem a mennyben él. Azon a bámulatos csodákkal teli, rendkívüli helyen, ahol megszűnik a szomorúság és a fájdalom.
Öröm és békesség árad szét bennük, miközben gyönyörködnek örök otthonuk fényességében.
És adjon reményt, vigaszt, biztonságot, hogy ha elfogadod Isten meghívását, egy napon újra találkozni fogsz velük.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megalkottad a mennyországot. Azt a helyet, ahol Veled és meghívásodat elfogadó szeretteinkkel együtt leszünk az örökkévalóságban. Segíts, hogy öröm legyen a szívünkben, és megoszthassuk örökéletbe vetett reményünket másokkal is. Jézus nevében, Ámen.
Igazság a mai napra:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,16
Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” Jn 11,25
„Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.” Jn 10,28
(Leah Dipascal: When I See You in Heaven, Encouragement for today, 2015.01.21., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Uram, ne még. Nem állok készen a búcsúra. Még annyi mindent el akarok mondani neki. Fontos dolgokat. Szeretném, ha tudná apukám, mennyire szeretem. Ne még, Uram, ne még.
Közelebb kucorodtam, mint hajdan az az ötéves kislány, hallgattam sekély levegővételeit. Gyöngéden tenyerembe vettem a kezét.
Köszönöm, Uram, hogy nincsenek fájdalmai. Ha eljön az idő, vedd őt magadhoz békességben. De ne még, Uram, ne még.
Ketyeg az óra. Múlnak a percek. Az emlékek maradnak.
És eljött az idő.
A búcsú édesapámtól azon a napon, életem legfájóbb élménye. Alig 15 hónappal korábban ment el édesanyám, és a gondolat, hogy most őt is elveszítem, elviselhetetlen volt.
Többé nem mondhatom neki, hogy „Szeretlek, apukám!” Nem hívhatom fel, hogy tanácsát kérjem. Nem látom többé mosolyogni, nem érzem kezét a kezemen.
Többé már nem.
Ebben a hónapban volt két éve annak, hogy apu elment. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy rájuk gondolnék. Nagyon hiányoznak. Annyira szeretnék velük lenni újra.
A földi élet „többé már nem” homályába betör egy reménysugár. Érzem magamban. Tudom. Ígéretem van rá, hogy egy napon újra látni fogom a szüleimet.
Vigasztalást találok abban, hogy tudom, létezik egy valóságos hely, amit Isten teremtett, és Jézus előkészít mindnyájunk számára, akik elfogadják a meghívását. Egy csodálatos hely. Nagyszerűbb mindennél, amit el tudunk képzelni. Egy hely, amit mennyországnak hívnak.
Ahogy felébredek egy újabb „többé már nem” napra, lehorgonyzom szívemet Jézus szavainak biztonságába: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2).
Azokban a percekben, mikor feltörnek az emlékek, és a szomorúság visszatér, megvigasztal, sőt örömöt okoz, ha ennek az ígéretnek a fényében gondolok a szüleimre. Mert a mennyországban nincs gyász, nincs sírás, nincs fájdalom, nincs halál. Minden megújul.
Ha egy cipőben járunk, és neked is nagyon hiányzik ma valaki – akit látni szeretnél újra, megfogni a kezét, és csak annyit mondani: Szeretlek, de aztán a „többé már soha” befurakodik a gondolataidba minden nap, amit nélkülük élsz meg – biztatni szeretnélek ezzel az igazsággal. Ha az, akire gondolsz, elfogadta Isten meghívását, nem halt meg, hanem a mennyben él. Azon a bámulatos csodákkal teli, rendkívüli helyen, ahol megszűnik a szomorúság és a fájdalom.
Öröm és békesség árad szét bennük, miközben gyönyörködnek örök otthonuk fényességében.
És adjon reményt, vigaszt, biztonságot, hogy ha elfogadod Isten meghívását, egy napon újra találkozni fogsz velük.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megalkottad a mennyországot. Azt a helyet, ahol Veled és meghívásodat elfogadó szeretteinkkel együtt leszünk az örökkévalóságban. Segíts, hogy öröm legyen a szívünkben, és megoszthassuk örökéletbe vetett reményünket másokkal is. Jézus nevében, Ámen.
Igazság a mai napra:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,16
Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” Jn 11,25
„Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.” Jn 10,28
(Leah Dipascal: When I See You in Heaven, Encouragement for today, 2015.01.21., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése