A rágalom mérge

„Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. 

Én vagyok az Úr! 

Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.”- (3Móz 19, 16-17)

A rágalom mérge három fele hat, mert megbélyegzi a rágalmazót, meg azt, aki a rágalmat hallgatja és azt is, akit rágalmaznak. Akár igaz, akár hamis alapja legyen a rágalomnak.

Istennek e szavaiban meg van tiltva minden rágalom és annak terjesztése. Isten gyermekeinek jó hírneve drága és becses legyen szemeink előtt és szégyennek tartsuk azt, hogy segítségül legyünk a sátánnak abban, hogy az Úrnak és az Ő gyülekezetének neve rossz hírbe keveredjék. 

Némely nyelvnek sokkal inkább szüksége van fékre, mint bíztatásra. Sokan dicsekszenek vele és azt gondolják, hogy öndicsőségükre fog szolgálni, ha testvéreiket letiporják, mintha azzal magukat emelnék. Noé két bölcs fia kabátot dobott anyjára, de aki gyalázatra tette őt ki, rettenetes átkot aratott. Talán valamelyik napon nekünk is szükségünk lehet testvéreink megbocsátására és elnézésére, azért szeretetteljesen bánjunk hasonlóképpen azokkal, akiknek ma erre szükségük van. 

Legyen házi szabályunk és személyes kötelességünk: Senkiről se mondj rosszat.
Mindazonáltal a Szentlélek megengedi nekünk, hogy a bűnt megfeddjük és megmondja, milyen módon kell annak végbemennie. 

Úgy, hogy testvéreink szemébe megmondjuk azt és nem a háta mögött rágalmazzuk. 

Az ilyen intés férfias, testvéries, keresztyéni és így az Úr is ott van kegyelmével, hogy azt hasznossá tegye a jobbulásra. Visszaborzad ettől a test? Akkor annál inkább hallgassunk a lelkiismeret szavára, vegyünk erőt magunkon és fogjunk a munkához, hogy mi részeseknek ne találtassunk azon bűnben, melyet barátainkban hallgatagon eltűrtünk. 

Százak lettek már megóvva nagy bűnöktől a hű lelki ápolók és testvérek idején való bölcs és szeretetteljes intése által. 

A mi Urunk Jézus jó példaként áll előttünk arra nézve, hogy hogyan kell bánnunk a tévelygő barátokkal azon intés gyakorlásakor, melyet Péterrel szemben tett, azon imában, mellyel érte esedezett és azon gyöngédségben, mellyen kérkedő bizonyosságára, mintha neki volna szüksége vigyázatra és intésre – megfelelt.